Igazi showman a csatáról indult ifjabb Babindák István, Nagy Csomor András és zenekara Nyomod! (Talán majd egy napon) című vadonatúj dala klipjében. Ezzel kezdtük, mielőtt a Valami Swing zenekarról és a Fővárosi nagycirkusz zenekaráról beszélgettünk volna. Pedig a huszonnyolc éves muzsikus ott is zenél.
Érzékeled a Nyomod! sikert?
Valamennyien érezzük, az egész zenekar. Sokat dolgoztunk ezen a számon.
Nehéz fába vágtuk a fejszénket, amikor egy magyar cigány hallgatót dolgoztunk fel a saját szájízünk szerint. Nem volt könnyű feladat, ugyanis a hallgatónak különös ritmusa van.
A hangszerelés sok időnket és energiánkat elvette, de mindez meghozta a gyümölcsét.
Mikor lettél Nagy Csomor András és zenekara tagja?
Hét vagy nyolc éve. Gyermekkorom óta ismerem Andrisékat. Nagyölvediek, én Csatán nőttem fel. Húsz kilométer van a két falu között. Az első unokatestvérem Andrással járt egy osztályba, együtt fociztunk. Ilyen régi a kapcsolat. Emlékszem, először édesapjával járt muzsikálni népzenész körökbe. A véletlen úgy hozta, hogy Andrásék és én is Budapestre mentünk tanulni.
Egy falunapi alkalmi zenélésen került szóba, hogy csináljunk zenekart. Budapesten megismerkedtünk további népzenészekkel, és folyamatosan kialakult a mai felállás, miközben létszámban is nőttünk.
PREMIER: Jól nyomják Nagy Csomor Andrásék – Ilyen lett a Nyomod! klipje (+VIDEÓ)
András azt mondta a minap, ha véletlenül nem tudsz zenélni velük, hiányérzetük van.
Ezt már sokszor megkaptam. (nevet)
Mostanában úgy hívnak fel bennünket, hogy a zenekart szeretnék, de Babi, a klarinétos is jöjjön ám.
Babi?
Amikor felkerültem Budapestre, a Snétberger Központba, valaki rám ragasztotta a Babi nevet, már nem tudom, miért. A családban bátyám és nővérem van, én vagyok a legkisebb. Költő édesapámat hívják Babinak, és most már engem is. Sokan nem is tudják, hogy István vagyok.
Amikor Budapestre kerültél, megvolt még Csatán a Romane Jile, Roma Szívek családi zenekarotok?
A mai napig megvan. Kétezer-tizenkettőig folyamatosan működött. Április 8-án, kedden van a Nemzetközi Roma Nap, a roma kultúra ünnepe. Ünnepséget tartanak a Romano Kher Budapesti Roma Művelődési Házban is, amelyre meghívták a csatai Lakatos Menyhért Tanodát, amelyet édesapám alapított Ernő bátyámmal 2016-ban. A gyerekekkel fogunk zenélni, verset mondani.
Van itt Valami Swing is…
Kétezer-tizenötben alakult a Valami Swing zenekar. Azért tudom ilyen pontosan, mert abban az évben, szeptemberben jöttem össze a feleségemmel. Az idén lesz tíz éve.
Velük kezdtem Djangót, európai dzsesszt játszani. Autodidakta módon lettem dzsesszzenész, klasszikus zenét tanultam a főiskolán, és később zeneiskolában tanítottam.
A Valami Swing zenekarral már háromszor jártunk Németországban turnézni. 2022 nyarán ZAZ, a híres francia énekesnő előzenekara voltunk a VeszprémFesten. Készült egy saját lemezünk, Go/Dzsassz címmel, Orbán Bori sanzonénekesnővel és Roby Lakatos világhírű hegedűművésszel is felvettünk egy közös lemezt. Minden meghallgató a zenei platformokon. Roby Lakatossal külön is szoktam fellépni. Május környékén megint együtt állunk majd színpadra.
Említetted a feleségedet. Gyermek van?
Éppen négyhetes. Lídiának hívják, ahogy a feleségemet. Éppen vele vagyunk itthon, Csatán. Nagy az áldás és a boldogság. Áthoztuk a kislányunkat nagyapának, nagyanyának.
Budapesten éltek?
Pesterzsébeten, öt éve, családi házban. Újítgattuk, csinosítottuk. Mire készen lett, megszületett a kislányunk.
Swing a víz fölött az alcíme a Fővárosi Nagycirkusz új előadásának, amelynek most szombaton lesz a premierje. Vízicirkuszi időutazás lesz a javából 1920-ba. Hogyan kerültél a Fővárosi Nagycirkusz zenekarába?
Fekete Péter igazgató úr rendezi a SPLASH! című előadást. Nagy erőkkel próbálunk. Sok magyar szám lesz a porondon, több énekessel. Két éve kerültem a zenekarba. Ismerjük egymást Szakál László zeneszerzővel és zenekarvezetővel, valamint Duka Tibor basszusgitárossal. Amikor Lakner Gábor altszaxofonos, aki majdnem negyven évig muzsikált a zenekarban, nyugdíjba ment, és meghirdették a helyét, Laci és Tibor külön-külön engem ajánlottak Fekete Péter figyelmébe. Akkor még nem klarinétoztam, hanem tenorszaxofonoztam. 2023 novemberének vége óta dogozom a zenekarban.
A Cirkuszhercegben zenéltél?
Természetesen.
Mennyit láttál az előadásból?
Az emeleten muzsikáltam, mindent láttam a manézsban. Az alattam lévő zenészek szinte semmit. Szakál Laci mindig elől van, de fel kellett állnia egy-kép pillanatban, hogy elkapja a porondon történteket. A vízicirkusz díszletét még nem láttam. A hét közepétől próbálunk élesben.
Ki szaxofonozik majd a cirkuszban húsvéthétfőn, amikor Nagy Csomor András és zenekarával léptek fel a Palóc Húsvéton, a füleki vár udvarán?
Vannak bevált helyettesek, zenész barátaim. Valamelyikük majd helyettesít, hiszen Füleken kell zenélnem.
Azt olvastam, hogy az óvodában mindig te voltál a karmester.
Az óvó nénik mesélték, hogy amikor énekelni kellett, kiálltam, és egy ceruzával vezényeltem. Édesapám gitározott, verseket írt.
Eleinte a cimbalomra sóvárogtam. Most már felnőttem, és látom, mennyi munkával jár a cimbalom pakolása, megváltoztattam a véleményemet. (nevet) A klarinét sokkal praktikusabb.
Kilencévesen országos hangszeres szólista versenyt nyertél klarinéttal. Jó tüdőd van?
Egy ideje már nem dohányzom. A zene az életem. Így születtem, ez vagyok én.
Egy világsztár mellett ugyanúgy kell zenélni, mint a Fővárosi Nagycirkusz emelvényén?
Mindenkivel egyformán zenélek, az én tudásom szerint. Mindig élvezem. Minden zenekarban a maximumra törekszem.
Hogyan tudsz olyan lazán énekből szaxofonra váltani, majd megint vissza az énekre, ahogyan a Nyomod! klipjében is láthatjuk?
Sosem tanultam énekelni. Persze, szeretnék. Van egy popszám, a Táncolj már, amit csak úgy megcsináltunk egy barátommal. A Romane Jile zenekarban táncoltam, kannáztam és énekeltem. Nagy Csomor András és zenekara Finomságok című számát én kezdem egy Horváth Pista dallal.
Horváth István bakelitlemezei otthon sorakoznak a polcon?
A kazettái! Lemezünk talán nincs is tőle. De Horváth Pista kazetta biztosan van itthon, Csatán.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: ifjabb Babindák István archívuma
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!