SzínészTempó: A sors tenyerén – Gál Tamás színházigazgatóval a színházi világnapon (NAGYINTERJÚ)

SzínészTempó: A sors tenyerén – Gál Tamás színházigazgatóval a színházi világnapon (NAGYINTERJÚ)

Azt mondja, egy igazgatót sosem simogatnak. Úgy véli, nem tudja kiszorítani a film és semmi más a színházat. Szerinte nincs még egy szakma a világon, amely ekkora nagy utazás lenne. Gál Tamás Jászai Mari- és Dosky-díjas színművésszel, a Komáromi Jókai Színház napokban ismét megválasztott igazgatójával, aki tavaly a Magyar Művészetért Díjrendszer Színész Díját is kiérdemelte, sorsról, színházról, családról és zenéről beszélgettünk.

 

Sorsszerű, hogy aznap bírálta el a megyei önkormányzat színházigazgatót választó bizottsága a pályázatodat, amikor megszületett Gerő, az unokád. A komáromi kórházba siettél Nyitráról?

Természetesen. Gerő aznap hajnalban született. Bence, az édesapja (Brasch Bence színművész, énekes, a szerk. megj.) egész éjjel nem aludt. A Nagy Duett forgatásáról hazajött Hetényre. A kicsi megvárta őt. Hajnali négy órakor született. Nyitráról egyenesen a kórházba mentem a legkisebbünkkel, Virággal.

 

Gál család

 

A színházhoz közel van a kórház. Irodád ablakából rálátni a bejáratra.

Mindhárom gyermekem ott született. Kassáról is hazajöttünk szülni Komáromba. Nagyon jó a komáromi szülészeti osztály, és nemcsak én vagyok így ezzel, hanem Ráki Viki, Korpás Éva, Holocsy Katalin és még több művész is. Jól döntöttünk, hogy Réka is Komáromban szüljön. Nagyon kedves doktornőnél szült, azon kívül Lakatos Lili is gyakorló orvos a szülészeten, ő írta alá a papírjait, hogy elhagyhatja a kórházat a gyermekével.

A szemem előtt nőttek fel Lilivel, jó barátnők Rékával. Annyira megható volt, hogy még a könnyeim is kijöttek. Réka nagyon boldog volt, nagyon dicsérte a komáromi kórházat.

 

Nyitrán pedig megszületett a döntés. Könnyű szülés volt?

Felkészültnek éreztem magamat, rengeteget tanultam az elmúlt öt évben. Mindig van hová fejlődni, de rengeteg gyümölcse van az öt év munkának. Negyedóránál tovább beszéltem. Szóltak, hogy letelt az időm, de még volt mit mondanom. Az előző hónapokban izgultam, de azt érzem, a társulatnak sincs ellenére, hogy maradjak.

Persze, azzal tisztában vagyok, hogy egy igazgatót sosem simogatnak.

 

Gál Tamás

 

Jó pincér voltál, az elmúlt öt évben? Mert, említetted egy interjúdban, Mokos Attila színművész szerint olyan a jó színházigazgató, mint a jó pincér. Kiszolgálja a társulat tagjait.

Elfogad a társulat. Színészként nem tudok olyan igazgatóról, akit szerettem volna. Nem tudom, egy igazgatót lehet-e szeretni, de nincs ellenvetésük az itt dolgozóknak, hogy én vezessem a színházat. Színészként szeretnek velem próbálni a többiek. Remélem, emberként is szeretnek. Igyekszem szolgálni.

Ma két órát álltam a bankban papírokért, ezáltal szolgáltam a gazdasági osztályt, most beszélgetünk, és ez ma már a második interjúm, ezzel a sajtót szolgálom. Késő délután a Pozsonyi Casinóban várnak pódiumbeszélgetésre, amivel a pozsonyi magyar közönséget igyekszem szolgálni. Holnap délelőtt élő adásban beszélgetek majd a Pátria Rádióban. Ezeket értem szolgálat alatt. 

Ilyen sokrétű színházat igazgatni. Ha megkérdezed, szeretem-e, azt mondom, bizonyos óráit igen, bizonyos óráit nem.

 

Gál Tamás

 

Hétfőn este vetítette a Duna World a Mi, magyarok sorozat Színház és szerelem című egy órás portréfilmjét rólad. Lám, harmadszor is a sors keze: aznap kerül adásba az igazgatóságod első hónapjában, 2020 júniusában forgatott film, amikor délelőtt hivatalosan is aláírta a megyeelnök a kinevezésedet. Milyen volt látni öt évvel ezelőtti önmagadat?

Nem láttam a filmet, mostanában rengeteg a feladatom. Filmet forgatok Budapesten, nemrég Bécs mellett játszottam. Sok barátom, ismerősöm gratulált. Feltétlenül megkeresem majd az interneten.

Színház és szerelem - Gál Tamás színész, színházigazgató portréfilmje a tévében

 

A Windsori Víg Nőkben Falstaff rendezi Shakespeare-t. A főszerep mintha esszenciája lenne a pályádnak: komédia, tragédia, gitár, ének, rendezés, Kiss Szilvia. Milyen sorsszerű, hogy ezt így találta ki Szikora János rendező.

Pedig Gáspár Sándor játszotta volna a szerepet. Később valóban belőlem építkezett Szikora János. Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban, amellyel koprodukcióban jött létre az előadás, Gáspár Sándor is gratulált, ami nagy elismerés. Nagyon szeretem Falstaff szerepét, alig várom, hogy most újra játsszuk. Az előadást meghívták a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljára, amely június 20. és 28. között zajlik majd. Sajnos, nem tudunk elmenni, mert egyetlen dátumot kaptunk, éppen azt a napot, amikor itthon a Játszd újra Sam premierje lesz. Kicsúszott az idei évadunk júniusra, ami talán nem túl szerencsés, de igazodnunk kellett Telihay Péter és Béres Attila vendégrendezőkhöz, akikhez ragaszkodtunk.

 

Gál Tamás

 

A Jóka ördöge című pór regében feleséged, Kiss Szilvia színművésznő játssza az Ördögöt. Amikor két éve Hetényen jártam lovas színjátszó táborotokban, az előadás kellékpadján üldögéltünk. Szép lett a Csavarcsűr.

Egy kicsit sír a lelkem, mert most visszakért pénzeket a SZEVASZ-tól a Kisebbségi Kulturális Alap, az idén pedig nem adunk be pályázatot. Nagyon sajnálnánk, ha az idén nem lenne lovas színjátszó tábor.

Azt mondtuk, a Kultminor előtt is volt itt kultúra és utánuk is lesz. Már akkor független színjátszást csináltunk a Csavar Színházban, amikor a Kultminornak híre hamva sem volt. Persze, akkor is csináltuk, amikor nagyon jól működött, és Molnár Norbert volt az igazgató.

Azt kell mondanom, nem számít, hogy van Csavar Színház és van Csavarcsűr azoknak, akik odafent döntenek. Gyermekparadicsomot szeretnénk a Csavarcsűr köré, ahol az idén is lesznek fejlesztések. Az idén önerőből. A felnőtteknek pedig összekapcsolnánk a színházat, a művészetet, a zenét a borral. A borfogyasztás, kultúra. Most Budapesten az egyik fogatási nap után volt egy szabad estém.

A Ferencvárosban voltam elszállásolva, nem messze született József Attila. Ittam egy-két deci bort, és elolvastam A Dunánál című versét. Negyvenhat évesen értettem meg igazán ezt a verset. Ilyen élményeket szeretnék átadni Hetényen, a Csavarcsűrben az embereknek. Azt, ahogy élek, lovaglást, szavalást, színházat.

OTT JÁRTUNK: Csak csajok! – Csodák, paták és Brasch Bence a Csavarcsűrben (RIPORT+FOTÓK)

 

Gál Tamás

 

Theodórosz Terzopulosz görög rendező, a Színházi Olimpia ihletője, a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke fogalmazta meg az idei színházi világnap üzenetét. Szerinte a színház a megválaszolatlan kérdéseknek köszönhetően létezik és tartja fent magát. Szerinted?

Régóta mondom én is, miért nem tudja kiszorítani a film és semmi más a színházat. Azért mert olyan dolgokról beszélünk, amiket a hétköznapokban nem tudunk megfogalmazni. Az alkotó, a rendező, a színész hozzáteszi a maga világképét, és olyan kérdések és válaszok jönnek, amiket a hétköznapjainkban nem tudunk megfogalmazni.

Azt érzem, hogy azzal, hogy színházat csinálhatok, egy kicsit több vagyok, hiszen mi azért dolgozunk, hogy megtaláljuk az egyetemes igazság felé vezető legközelebbi utat. Örülök, hogy Réka lányunk is és a fiam is a színészetet választotta. Tudom, hogy nehéz és kemény, de nincs még egy szakma a világon, amely ekkora nagy utazás lenne.

Ma van a színházi világnap – Theodórosz Terzopulosz üzenete

 

Gál Tamás

 

Hogyan állsz Jókaival?

Szeretem. Harminchét évesen kezdtem olvasni a regényeit, diákként még nem érdekelt. Először a Szeretve mind a vérpadig került a kezembe, azután nem tudtam letenni a további műveit sem. Az aranyemberben játszottam is.

 

Most megint Jókai-hős leszel Az elátkozott család című drámájában. Malárdy Ferenc Xavér alispán.

Ősbemutató lesz. Azért is támogatom, mert rendezőként mindig ősbemutatókat vittem színre. Amiket olvasok, rendszerint színpadra írom, és legszívesebben azonnal megrendezném.

Május 15-én, csütörtökön lesz Az elátkozott család díszelőadása, másnap pedig a premier.

 

Ádám fiadnak vettetek lovat. Unokád is kap majd? Mert azt mondtad a Színház és szerelem portréfilmben, hogy lovat mindig talál az ember a földön, amire felülhet.

Most rendben vagyunk a lóállománnyal, öt lovunk van. Köztük egy problémás ló, most szoktatja nyereg alá Lévai Tamás lovas szakértő barátunk.

 

Csavarcsűr

 

Szereted a komolyzenét, mondod a portréfilmben. Chopin vagy Beethoven?

Rahmanyinov. Nagyon szeretem a komolyzenét, benne van minden szépség.

Mozart Requiemjét minden évben meghallgatom néhányszor, és Vivaldi sem maradhat ki. Most hallás után Bachot próbálok gitározni. A fő motívumokat, amatőr szinten.

 

A gitár örök hangszered?

A Csavar Színház előadásaiban sokat gitározok.

Van egy gitár az irodámban, egy másik otthon, egy harmadik a Csavarcsűrben. A lényeg, hogy mindig a kezem ügyében legyen!

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Dömötör Ede / Komáromi Jókai Színház (pillanatok a Windsori víg nők előadásából), Bárány János / ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM