A DAL 2025: Swingbe álmodta a Kicsikémet – Csonka Andreas örül, hogy nem rockot kért a zsűri (Exkluzív interjú)

A DAL 2025: Swingbe álmodta a Kicsikémet – Csonka Andreas örül, hogy nem rockot kért a zsűri (Exkluzív interjú)

Törzshelyén, egy komáromi benzinkút kávézójában várt Csonka Andreas dalszerző, énekes, a Felvidéki Jazz Land alapító producere. A héten Komáromban van. Útban Gútára, ahol Jakuza barátja új lemezének dalait mixelik és maszterelik, megállt beszélgetni. A DAL 2025 elődöntőjéről, zenésztársakról, induló tévéműsoráról. Exkluzív interjúnk.

 

Most végre pihensz?

Mindennapos elfoglaltság A DAL 2025, úgy döntöttem, nem utazgatok haza, Bécsbe, hanem itthon maradok, Komáromban. Nagyon hiányoznak a kislányaim, Szofia és Lara. Én is hiányzom nekik. Ráadásul, ha továbbjutunk szombaton A DAL 2025 elődöntőjéből, a jövő hét is hasonló lesz. Ez lelkileg is kemény időszak. Nagyon élvezzük, mert nagyot halad előre ezáltal a Felvidéki Jazz Land.

 

A Kicsikém swingként szólal meg március 22-én, szombaton este a Duna csatornán.

Örülök, hogy nem rockot kért a zsűri. (nevet). Szeretjük a swinget, kiváló dzsesszmuzsikusok a zenekar tagjai. A swing nagyon közel van a dzsesszhez. Elárulom, már A DAL 2025 előtt rakosgattam magamban a Kicsikémet dzsesszbe, folklórba, swingbe. Végül az a swing ritmus maradt, amit megálmodtam.

 

Csonka Andreas

 

Mit szólt a változathoz Gájer Bálint mentorotok?

Sok ötletet adott. A tegnapi próbán is mondott néhány jó dolgot a fúvósokkal kapcsolatban, rávilágított, hol lehetne egy kicsit aktívabb a zene. A ritmusszekcióhoz is voltak észrevételei. Mindezt megfogadjuk.

A színpadképhez pedig hoz profi kottaállványokat, amiket a big bandek használnak. (mosolyog)

 

Klasszikus, vagy elektro swing lett a Kicsikém?

Nagy dilemma volt ez közöttünk Bálinttal. Mi klasszikus swingben gondolkodtunk, eleve ezt is hozzuk. Bálint próbált bennünket rábeszélni az elektro swinges hangzásra, hozzánk a dzsesszes swing áll közelebb. Ám végül becsempészünk néhány modern elemet.

 

 

Jöttek új zenészek?

Varga Balázs gitárosunk jóvoltából igen. Egy valódi kincs, nagyon örülök, hogy hozzánk sodorta az élet a budapesti muzsikust, a Felvidéki Jazz Land rendes tagja már. Nagyzenekari produkciók hangszerelője, nagy koponya a zenében, elismerem őt.

Producer, stúdiózik, ő válogatta a zenészeket a dalunkhoz, akikkel szakmailag és emberileg is közel állunk egymáshoz, mert számomra ez is fontos szempont. Három fiatal fúvós zenél majd velünk szombaton. Valenský Miriam énekesnőnk és Farkas Attila Junior zongoristánk mellé Balogh Máté tenorszaxofonos, Fehér Melissza altszaxofonos és Balogh János trombitás érkezett. Orsós Sándor dobos barátunk aznap este nem ér rá, egy régebben elvállalt munkája miatt, így egy másik kiváló dobos, Koncsecskó Péter dobol, a nagybőgő mögött pedig Jónás Ákos áll majd.

 

A kalap marad?

Természetesen, de most fekete kalapom lesz. Miri ruhája a csütörtöki próbán derül ki a stúdióban.

 

Felvidéki Jazz Land

 

Miri hogy van?

Nagyon jól! Látom, hogy élvezi, legszívesebben már ismét színpadon lenne. Énekel dzsesszt is, nem lesz különösebben nehéz dolga.

Még jobban várja az elődöntőt, mint az első válogatót, a színpadot, a televíziós miliőt, az elő show hangulatát. Nagyszerű érzés volt, hogy az első adásban nyertünk. Sok plusz energiát adott.

Pénteken együtt megyünk a Forrás Rádió élő reggeli műsorába Tatabányára. Kovács Gyuri, a promoterünk szervezte az interjút.

 

Jól végzi a dolgát.

Kiskorom óta ismerem, a szomszéd feljáróban lakott Komáromban, a hetes lakótelepen, már a játszótéren együtt játszottunk. Nyilvánvaló volt, hogy őt kérjük fel a Felvidéki Jazz Land promoterének. Mindenben segít, koncertet, interjút, promóciót szervez. Az áprilisi komáromi közönségtalákozónkat is. Gyuri jön az elődöntőre szombaton.

 

Csonka Andreas

 

Zenei kaland a pályádon A DAL 2025?

Revans a Megasztár után. Kissé korainak tartottam az akkori kiesésemet. Igaz, fiatal voltam, másképp álltam ehhez a szakmához.

Ott csak szívvel énekeltem, most már használom az eszemet is. Arra összpontosítok, hogy magamnak is megfeleljek egy bizonyos minőséggel, és élvezzem, hogy most azon a színpadon állhatok, amelyen kevesen állhatnak. Ezt nagyon becsülöm.

 

Szólókarriered?

Szólistaként a Skyforce kiadónál vagyok. Hálás vagyok, mert nem sok kiadónál lehetne ezt párhuzamosan művelni. Jó dalokat szeretnék náluk is kihozni.

Hamarosan az egyik nagy kereskedelmi csatorna alcsatornáján indul zenei műsorom. Lesznek interjúk, bemutatunk majd új előadókat, friss videoklipeket. Áprilisban indul az előkészítés.

 

 

Ha véget ér a mostani pörgés?

Kiveszek egy hét szabadságot, és csak a családdal, a lányaimmal leszek. Utána kőkeményen beindulnak a dolgok.

Készítjük a Felvidéki Jazz Land második videoklipjét. Május 3-án, a születésnapomon pedig kihozunk egy közös dalt Curtis barátommal.

Most itt van előttünk A DAL 2025 szombati elődöntője. Ha kérhetem, mindenki drukkoljon nekünk!

 

A DAL 2025 hírei továbbra is az ATEMPO.sk portálon. Az élő adások után friss és gyors beszámolók a látottakról!

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző és archívum 

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM