Március 15-én este 19 órai kezdettel tekinthetik meg a nézők A kör című Edda musicalt az érsekújvári Milénium sportcsarnokban. Arról, hogy mi vár a közönségre, Pataky Gergőt, a produkció egyik szereplőjét, Pataky Attila fiát faggattuk.
„Tizenkét évvel ezelőtt volt az ősbemutató, lassan egy éve kezdtük el felújítani a musicalt. Ez az előadás is két felvonásos, 23 Edda slágerrel” – kezdte a zenész, énekes, hozzátéve, a dalok maradtak, az összekötő szövegek, a szerepek súlya változott, és új színészgárda adja elő, izgalmas, életszagú kivitelben és örökérvényű törvényeket feszegetve.
„Több mint harmincan leszünk a színpadon. Húsz körüli a táncosok száma, tizenvalahányan vagyunk színészek, szuper a látvány. Tohát, a főszereplő barátját, segítőjét, útitársát alakítom. A történet röviden arról szól, hogy egy szegény fiú elindul egy lecsúszóban lévő városból, hogy megtalálja önmagát és a sikerhez vezető utat, azután nemcsak sikert, hanem szerelmet is talál. Van a musicalben minden, ármány és szerelem egyaránt. Nagyon izgalmas” – részletezte Gergő, és elmondta, nagy merítés várható az 50 éves Edda dalaiból.
„Hallható lesz, sok más Edda sláger mellett, a Hűtlen, a Kör, az Éjjel érkezem, a Mi vagyunk a rock, Az Egy ez a tábor. Az Edda dalok más értelmezést nyernek. Más környezetbe helyeztük ezeket, más érzéseket váltanak ki az emberekből, mint amikor lemezről hallgatták. Az előadásban képi világ kapcsolódik ezekhez a dalokhoz. Nem klipek, oda kell figyelni, hogy átvitt értelemben miről beszél a dal, és hogyan kötődik a szereplők mozzanataihoz, az énekléshez, az összekötő szövegekhez” – magyarázta az énekes, és bevallotta, A kör musical előző előadásait is nagyon szerette.
„Tetszett, hogy nemcsak koncertet látok, hanem élő szereplőkkel is megelevenednek a dalok. Amikor megkérdezték, vállalnám-e Toha szerepét, azonnal igent mondtam, pedig az előző változatban nyolc mondata volt, most sokkal több lett. Sosem színészkedtem, számomra ez teljesen új, izgalmas pálya” – avatott be Gergő, aki szívből ajánlja az előadást.
„Aki eljön egy világszínvonalú előadást fog látni, remek színészekkel, nagyon jó hangokkal. Pataky Attila után nem könnyű elénekelni egy-egy Edda dalt. Meghalljátok, milyen magas hangokat énekelnek ki a lányok!
A koreográfia pedig páratlan, ezt garantálom. Legutóbb Michael Jackson Thriller című klipjében láttam ennyire együtt mozogni táncosokat. Karó, a koreográfus remek munkát végzett” – hangsúlyozta.
A felújított A kör című musical először tekinthető meg a Felvidéken, Érsekújvárban március 15-én este 19 órai kezdettel.
„Már meg sem kell állni a határon. Úgy megyünk át, mintha Komáromból Győrbe mennénk. Mindig nagy öröm határok nélkül érkezni. Szeretettel várnak Királyhelmectől Érsekújvárig. Az pedig felemelő érzés, hogy a nemzeti ünnepet a Felvidéken ünnepeljük majd” – zárta beszélgetésünket Pataky Gergő.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Müller Anikó, archívum
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!