Itthon jártak a múlt héten. Pozsonyban és Dunaszerdahelyen is. A Pátria Rádióban Puha József zenei szerkesztő faggatta őket. Az M7 médiacsalád videó stúdiójában alkalmi koncertet adtak Tóth Tünde szerkesztő riporternek. E héten három oldal róluk szól a Vasárnap hetilapban. Valentin-napon pedig megjelent duettjük, az Álmok klipje. Mindezek után állnak majd február 15-én, szombaton este a DAL 2025 színpadára Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér. Exkluzív interjúnk.
„Kirándulós nap volt, korán indultunk Budapestről, és éjjel tizenegykor érkeztünk haza” – idézi fel szlovákiai útjukat Olivér, hozzátéve, szinte rohantak, mert mindenhol késésben voltak. – „A várat és a hidat láttam Pozsonyban. Személyesen most jártam először a Pátria Rádió stúdiójában” – teszi hozzá az előadóművész.
„Még én sem voltam ezelőtt a Pátria Rádióban” – veszi át a szót Karmen. – „Dunaszerdahelyen egy akusztikus gitárral előadtuk a dalt a tévéstúdióban” – büszkélkedik az énekesnő. – „Spontán jött, nem volt begyakorolva, előző este kezdtük átnézni, hogyan szólna. Most már jól menne. Zongorát nem akartunk vinni, mert nem tudtuk, mekkora helyünk lesz a zenélésre, és akkor még nem döntöttük el, átugrunk-e Ausztriába” – nevet az énekes. – „Urbán Klárit, a Vasárnap riporterét régóta ismerem. A Superstar után készített velem egy nagyinterjút, a címlapra is tettek. Örülök, hogy megint írt az utamról, rólunk” – jegyzi meg Karmen.
Idézek is nekik a cikkből. „Egyből beleszerettem a hangjába, és tudtam, hogy ez az, ami hiányzott a dalból”. Merthogy ez a képszöveg áll Papp Viki fotóművész egyik fotója alatt. –
„Ez pontosan így volt. Nagyon megszerettem az érzésvilágot, amit Olivér hozott a dalba. Az Álmok azért fontos számomra, mert ez az első magyar dalom, és azért is, mert az Olival való közreműködés klasszul működik. Remélem, a közönség is szeretettel fogadja a dalt. Nem mindegy, hogyan indul be a magyarországi karrierem” – vallja az énekesnő.
Olivér azt nyilatkozta a lapban, hogy az Álmok beleillik abba a platformba, ami felé mennek. Hogy merre mennek?
„A fő kérdés az, hogy Karmen hova tart, milyen irányba szeretne menni. Választhattuk volna a bulvárt, a kereskedelmi csatornákat, a celebkedést is, de nem igazán úgy ismertem meg, mint, akinek ez lenne a világa, és a zeneisége sem kifejezetten ebbe az irányba mutat. Karmen iránya A DAL 2025-be illik, mert azt tapasztaltam az elmúlt évek folyamán, hogy ezeket a klasszikus popzenéket jobban szereti az a közönség, mint a kortárs mainstream popalkotásokat” – magyarázza a dalszerző, producer, aki nem szereti bezárni magát és a körülötte lévőket egy dobozba, ami néha egy országhatár, máskor csak egy gondolatiság.
„Most arról beszélgetünk Karmennel, hogy összerakunk egy kis kiajánló videót, majd fogjuk magunkat, és elutazunk néhány hónapra Európába, a Egyesült Államokba vagy Ázsiába. Ausztráliában már most lenne egy hat állomásos turnélehetőségünk. A műsoron még gondolkodunk” – avat be OliverFromEarth alkotó és előadóművész.
Karmen és Oli duettjének klipje Valnetin-napon jelent meg.
„Nem így terveztük, csupán azt szerettük volna, hogy még a színpadra lépésünk előtt kikerüljön az Álmok klipje, és látható legyen az online felületeken. Ám amióta megismertem Olivért, minden szinte véletlenül történik körülöttem.
A klipet kedden kaptuk meg. Remélem, mindenkinek tetszeni fog” – mosolyog Karmen.
Van tapasztalatuk a televíziós tehetségkutatókkal. Gondolom, nem lesz lámpalázuk – vetem fel. „Biztosan izgulok majd egy kicsit szombaton. Már nagyon várom. Szerintem majd csak a színpadon érzem meg a pillanatot, és onnantól kezdve elszáll minden stressz” – véli Pál-Baláž Karmen.
„Én pedig lezuhanyozom majd a fellépés előtt, ez a rituálém. Az X-Faktor óta így csinálom. Minden élő adás előtt,
akkor, 2013-ban még Feng Ya Ou-val (az egykori ByTheWay fiúzenekar tagja, a szerk. megj.) bementünk a zuhanyzófülkéinkbe, énekelgettünk, közben ráhangolódtunk a fellépésre. Egy alkotás addig az alkotóé, amíg ki nem adja a kezei közül. Onnantól kezdve a világé. A célunk, hogy úgy adjuk át az embernek a dalt, hogy be tudják fogadni és alkalmazni tudják az életükben” – veti fel végül Patocska Olivér.
A DAL 2025 hírei továbbra is az ATEMPO.sk portálon. Az élő adások után friss és gyors beszámolók a látottakról!
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Papp Photography
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!