Közös föld a grund, amin élünk – A szimbólumokra is figyelt Rédli Károly rendező

Közös föld a grund, amin élünk – A szimbólumokra is figyelt Rédli Károly rendező

Dés László zeneszerzővel egyeztette A Pál utcai fiúk musical néhány dalában eszközölt változtatásait és a szövegből is húzott Rédli Károly rendező, hogy dinamikusabb legyen a Komáromi Jókai Színház előadása. Előfordul, hogy reggel nyolctól este tizenegyig bent van a színházban. Másnap pedig hajnali háromkor ébred. Felkel, töpreng, jegyzetel, min lehetne még javítani. Az egyik délelőtti próba előtt találkoztunk.

„Többször is megnéztem A Pál utcai fiúk című filmet. Nagyon szeretem. Oscar-díjra jelölték, szerintem megérdemelte volna.

Fábri Zoltán filmrendező érzékenyen dolgozott a gyermekszínészekkel. Erősen működik a belső világuk, amit megmutattak” – kezdi Rédli Károly, akinek előző komáromi rendezése, Schwechtje Mihály: Az örökség című színművének premierje után szólt a színház vezetősége, számítanak rá az idei szezonban is. Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című musicaljére esett a színházban működő művészeti tanács választása.

Előhozni a gyermeket – Megkezdődtek A Pál utcai fiúk című musical próbái Komáromban (FOTÓK)

„Úgy álltam hozzá, akár egy prózai előadáshoz. Az alapja erős prózai történet. Alaposan fel kellett készülnöm. Molnár Ferenc intelligens regény- és drámaíró volt. Sok szimbólum szerepel A Pál utcai fiúkban, utána kellett járnom, mit, miért írt le a regénybe. Sok mai utalás van Dés Lászlóék musicaljében. Bűn lett volna ezeket nem használni” – magyarázza –

„Eltérően a musical eddigi előadásaitól, a mi produkciónk egyik motívuma, hogy a Pál utcaiaknak ugyanolyan joguk van a grundhoz, akár a füvészkertben tanyázó vörösingeseknek. A grund egy közös terület, ha úgy tetszik, közös föld, amin élünk.

Az egyik csoport eldönti, hogy a másik nem fér el ott, ezért kezdenek kicsinyes háborúkba, miközben nem veszik észre a legfőbb veszélyt, a mérnököt, aki majd egy sokkal nagyobb változást hoz a grund életébe.

A gyerekek sem veszik észre, sokszor mi sem, mert apró-cseprő dolgokon hadakozunk itt, a Felvidéken is” – sorolja.

 

Rédli Károly

 

A musical másik jelentős témája a háború gyermekszemmel. – „Ez mindvégig ott van. Érdekes megfigyelni, hol a határ aközött, hogy mi katonásdit játszunk és aközött, hogy komollyá fajul a helyzet, és valaki meghal a végén. Akkor döbbenünk rá, hogy ez nem játék” – erősíti meg.

A színpadkép gyermeki világot idéz, vannak építőkockák, még a fal is egy hatalmas füzetlap. – „Azt kértem Szőke Anita díszlettervezőtől, hogy vigyünk színpadra egy olyan világot, ami nemcsak a zord valóság, hanem olyan is, mintha a gyermekek szemével látnánk. Hogyan látja a grundot egy gyermek? Ezt szeretnénk átvinni a nézőtérre, hogy jobban át tudjuk élni, mint nézők és szárnyalhasson a fantáziánk. Gadus Erika korhű jelmezeket tervezett. Kihozta a maximumot a minimumból. Mert korlátozott volt a költségvetés a majdnem negyven szereplőre. Először dolgoztam Gergye Krisztiánnal, de remélem, nem utoljára. Kreatív koreográfus, sosem elégszik meg a kilencven százalékkal, száztízet akar. Aktív párbeszédben voltunk. Varga Emese dramaturg a szöveg meghúzásában volt nagy segítségemre. Rövidítettünk a szövegen és bizonyos dalokon is, hogy dinamikusabb legyen az előadás.

A változtatásokat természetesen egyeztettem Dés László zeneszerzővel, aki itt lesz a pénteki premieren a Komáromi Jókai Színházban. Egy felvetése volt, azt eszközöltük. Lett volna még egy javaslata, ám az sajnos már nem fért bele az időnkbe” – beszél az alkotói folyamatról.

A Pál utcai fiúk megérkeztek Komáromba

 

Rédli Károly

 

A társulatból nem emel ki neveket. – „Az összpróbán tapasztaltam, mennyire színes, különös egyéniségek, típusok jelennek meg a színpadon. Nem tudnék kiemelni senkit. Az egy kicsit nehezítette a dolgom, hogy ahányan vannak, annyi felől érkeztek. Amikor máshol volt elfoglaltságuk, lassult a próbáink tempója.

Sűrű napok vannak mögöttünk és előttünk. Remélem, a pénteki premieren minden rendben lesz” – bizakodik Rédli Károly rendező.

 

Az előadással kapcsolatban portálunk több szereplőt is megszólítatott:

Bírja a tempót – A pozsonyi Árva Dávid a komáromi grundon

A komáromi grundról A Dal 2023 első válogatójába – Monori Dominik két Pál utcai fiút alakít

Saját sorsát játssza Komáromban a két Nemecsek – Papp Csaba és Rákos Olivér többször találkoztak a szereppel

A felvidéki kis Spielberg – Komáromban rágja a gittet a nagyabonyi Németh Levente

BÁJ, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző