A komáromi grundról A Dal 2023 első válogatójába – Monori Dominik két Pál utcai fiút alakít

A komáromi grundról A Dal 2023 első válogatójába – Monori Dominik két Pál utcai fiút alakít

Magyar – angol kétnyelvű gimnáziumban érettségizett, táncolt, színészkedett, számos színház, rengeteg előadásában játszott a veresegyházi Monori Dominik, amíg A Pál utcai fiúk musical szereplőválogatására érkezett Komáromba. Rédli Károly rendező két Pál utcai fiú szerepét is rábízta. Richter lett az első, Csele a második szereposztásban. A napokban újabb fontos feladatra készül. 2020 szeptemberében alakult zenekaruk, az Escape My Shadows e héten, szombaton, élőben játssza majd Emlékezni rád című dalát A Dal 2023 dalválasztó műsor első válogatójában.

„Ahogy közeledik az adás, egyre jobban izgulunk” – vallja be a Komáromi Jókai Színház társalgójában.

Lamos Balázs ritmusgitárossal, Krekó Zoltán dobossal, Pusztai Krisztián basszusgitárossal, Szottfried Attila szólógitárossal kíváncsian várjuk, hogyan fog sikerülni az egész, szeretnek-e bennünket a nézők” – teszi hozzá.

 

Escape My Shadows

 

Emlékezni rád című dalukban olyan élethelyzetekről énekelnek, amikor valaki belecsöppen egy önpusztító életmódba, de nem veszi észre magát. – „Alkohol, depresszió, drogfüggőség, bármilyen negatív dolog belesodorhatja ezekbe a helyzetekbe az embereket.

Ez a dal arról szól, milyen nehéz megélni külső szemlélőként, hogy végignézz egy ilyen leépülést egy közeli hozzátartozódon, miközben nem tudsz rajta segíteni, hiszen meg sem hallgat. Bármit mondasz, ellök magától.

A szöveget én írtam, a zene a srácok munkája. A klipet főleg jómagam rendeztem, az operatőr Bikali Sándor volt” – tudatja a 22 éves énekes.

 

 

A nem egész 3 éves Escape My Shadows metálzenekar több videoklipet jegyez, háromszor jártak az M2 Petőfi TV esti élő adásában, tavaly jelent meg első nagylemezük. – „Attila, Krisztián meg én ismertük egymást egy előző zenekarból, meghívtuk Zozit és Balázst, így alakult ki ez a formáció. Faragó István és Tóth Dominika segítették az utunkat. Arra törekedtünk, hogy mire színre lépünk, mindenünk meglegyen. Egy évig dalokat írtunk, klipeket forgattunk, fotókat csináltunk. 2021 augusztusában jelent meg első dalunk, a Hiába, azóta nincs megállás. Jött a Szavak nélkül, a Látszat. 2022 januárjában jelent meg Minden szóval című albumunk.

Minden szóval, minden tettel, minden hanggal, lélegzettel állj fel. Ez az album mottója.

Megtalálható az online térben, de készítettünk néhány cédét is” – sorolja.

 

Monori Dominik

 

Színészként korábban már járt Komáromban. Ő volt Robinson, a gép, A padlás című feléig mese, félig musical előadásában, Böhm György rendezésében, amellyel a Veres 1 Színház vendégszerepelt a városban. Most két Pál utcai fiút próbál a Komáromi Jókai Színházban.

„Richter az ügyvéd fia a gittegyletben okmánybélyeget lop, majd visszalop. Csele piperkőc és nagyon trendi fiú, akinek mindig fontos a jó megjelenés. Remek lehetőségek vannak mindkét szerepben.

Richtert Pikler Mátyás komáromi gimnazistával, Cselét pedig Bognár Tamás pozsonyi színművészeti egyetemistával játsszuk felváltva. Mindketten nagyon jó fejek és segítőkészek! Rédli Károly pedig remek rendező. Sok rendezővel volt alkalmam dolgozni, sok helyen, Rédli Károly az egyik legjobb. Ez az első közös munkánk. Átgondolta, mit szeretne tőlünk látni, kiváló ötletei vannak. Élvezem a munkát Gergye Krisztián koreográfussal is” – avat be a fiatal színész, aki párhuzamosan a Temetőbogár szerepét próbálja Tasnádi István Rovarok című darabjában, amelyet Dallos Zoltán rendez Oroszlányban, az ottani KadarKölykök Színjátszó Csoportban. – „Most kevesebbet tudunk ott lenni Jónás Szabolccsal, aki Weis szerepét próbálja A Pál utcai fiúkban. A Rovarokban pedig ő a Dongó” – informál.

 

 

Szombaton este nagy reményekkel vágnak A Dal 2023 első válogatójába a Duna televízió képernyőjén. – „Bízom benne, hogy sikerül továbbjutnunk. A második körben akusztikusan adhatnánk elő az Emlékezni rád című dalunkat.

Nagyon szeretnénk megmutatni a közönségnek, mert elég erős kontraszt ahhoz képest, milyen az eredeti dal. Ha nem sikerül a kaland, nem leszünk csalódottak. Már az is nagy eredmény, hogy bejutottunk a legjobb negyven dal közé” – mondja búcsúzóul Monori Dominik.

 

Kezdődik a verseny az év dala címért – ők mutatkoznak be A Dal 2023 első válogatójában

BÁJ, ATEMPO.sk
Fotó: Bikali Sándor és a szerző