Nyerges Attila, a közeljövőben Komáromban lemezbemutató koncertre készülő Ismerős Arcok zenekar frontembere mesél a pandémia alatt kapott Máté Péter díjról, a határokon átívelő zenei összefogásról, a május elején megjelent új lemezalbumról, valamint az együttesről készült dokumentumfilmről.
Elöljáróban engedjen meg egy kérdést a zenekar legismertebb dalával a Nélküled-del kapcsolatban. Milyen érzéssel tölti el, hogy hosszú ideje a dunaszerdahelyi DAC minden hazai mérkőzése előtt, egyfajta indulóként, felcsendül?
Nemrég a Tehetség A Tét gáláján énekelte a 14 éves hetényi Téglás Gergely, a közönségdíj nyertese.
Sokféle érzés kavarog ilyenkor egy zenészben vagy szövegíróban. Az egyik mindenképpen a hála a DAC szurkolói felé, hogy érdemesnek találták ezt a dalt arra, hogy a csapat indulója lehessen.
Mondhatom minden zenész álma, hogy tudjon egyszer egy olyan dalt írni, amelyről azonnal a zenekara neve jusson a hallgatók eszébe.
Mi azzal a nem titkolt szándékkal jártunk olyan sokat zenélni a határon túlra, hogy ne legyenek különbségek anyaországi és a határokon túli koncertek minősége és fogadtatása között. Ez szépen, lassan, huszonhárom év elteltével sikerült. Nagy boldogság ez nekünk.
A napokban Sepsiszentgyörgyön léptek fel az „Építsünk hidat“ koncertturné keretében a Vadkerti Imrével kibővült KorZár együttessel, valamint az erdélyi Transylmania zenekarral. A turné mottója a zenekar egyik legkedveltebb dalának a címe lett…
Sepsiszentgyörgy előtt Székesfehérváron és Kiskunfélegyházán is voltak előadások, hála Istennek, nagy sikerrel. Egy-egy órát játszott mindhárom zenekar a saját repertoárjából.
A határokon átívelő zenei sokszínűség és stíluskavalkád egyszerre volt jelen a színpadon, csakúgy mint a nemzeti összetartozás érzése. Azt gondoljuk, hogy ritkán adatik meg a hazai zenei életben ilyen különleges esemény.
Régen látott ismerősökként üdvözölték egymást az öltözőben?
A magyarországi koncertek és a sepsiszentgyörgyi közös szállás megteremtette ennek a lehetőségét. Örömmel üdvözöltük egymást újra, mivel már régen szerepeltünk együtt egy színpadon.
Az „Utolsó“ című új lemezüket mutatják be - május 14-én szombaton 20 órai kezdettel a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Csak nem ez lesz az utolsó Ismerős Arcok-album?
Természetesen nem, de egyre inkább úgy érzem, hogy nagyon eltaláltuk a címválasztást. A lemez címe az lett volna mint az egyik dalnak is a lemezen, hogy „Ismerj fel!“.
Miután megtudtuk, hogy Ákosnak is van egy ilyen dala, felhívtam és megkérdeztem mit szólna, ha ezzel a címmel jelentetnénk meg a lemezt. Elárulta, hogy neki is van egy válogatásalbuma, ami ilyen címmel jelent meg. Arra gondoltam, hogy az ő kérését is tiszteletben tartva megváltoztatjuk a címet.
Van egy Utolsó című dal a lemezünkön. Előre tudtuk, hogy erre mindenki rá fog kérdezni, aki csak ismer bennünket. Így is lett.
Utolsó – az Ismerős Arcok lemezbemutató koncertje Komáromban
Egy exkluzív színházteremben kerül sor a koncertre. Másmilyen a program ilyenkor mint egy szabadtéri koncerten? Akár május elsején Budapesten a Tabánban, ahol szintén felléptek?
Nem hinném, hogy más lesz. Hetet játszunk el a tízből, a lemez dalai közül. Azután a közönség által leginkább kedvelt dalokat tűzzük műsorra.
Vajon tényleg itt az Utolsó? – megjelent az Ismerős Arcok várva várt új lemeze
Milyen újdonságok vannak az „Utolsó“ zenealbumon?
Vendégzenészek is szerepelnek a lemezen. Szalóki Ági tisztelt meg bennünket és énekelt egy refrént a Párizs című dalban. Karácsony János James az LGT-ből gitározik és énekel a lemezen. Összetett és számomra az eddigi legkedvesebb lemezünk az „Utolsó“.
Zenében és szövegben is a nyolcvanas éveket idézi, amelyek nekünk a legszebb éveink voltak.
A nyitó dala, „A nyolcvanas évek“ azokat a pillanatokat próbálja megfogni, amelyek leginkább nekem maradtak meg azokból az évekből. John Lennon halála, Bobby Sands ír szabadságharcos éhségsztrájkja a börtönben, vagy a budapesti március 15-i lánchídi csata. Nem mindegyik szép emlék, de jellemzik a nyolcvanas éveket. Azután az elmúlt három év történéseiről szólnak az új dalok, hiszen lassan három évet ölel át ennek az anyagnak az elkészítése.
Szép elismeréseket kapott a zenekar az elmúlt időszakban. Gondoljunk csak a Máté Péter-díjra, vagy a Teleki Pál-érdeméremre!
Ilyenkor jön a sablonos válasz – bár kérdés nem hangzott el –, hogy az ember nem azért csinálja, hogy díjakat kapjon, hanem azért, hogy boldoggá tegye a közönséget és a közönség is szeresse azt amit csinálunk.
Voltunk már nagyon sokáig ellenszélben, és jó érzés, hogy észrevették azokon a helyeken, ahol a kultúrát irányítják és díjazzák, hogy létezik a zenekar.
Mivel teltek napjaik a járványhelyzet idején?
Nyűgös időszak volt, amikor a járványhelyzet miatt leállt a zenei élet.
Nem szívesen gondolok vissza a pandémiás időszakra.
Az első egy-két hónapban próbáltam hasznosan tölteni az időt, hogy a kis tanyánkat rendbe tegyem, nagyon sok időt töltöttem ott. Bepótoltam néhány régi tartozásomat, azokat a könyveket is elolvastam, amelyek ezer éve a polcomon álltak. Egy darabig tetszett, de a harmadik hónap után már fizikailag fájt. Nagy boldogság volt, amikor végre újra tudtunk próbálni, vagy legalább összejöhettünk a zenekarral.
Hogyan alakul a zenekar idei nyara?
Folyamatosan koncertezünk egész nyáron, hála a jó Istennek. Ezt követően a nyár végén – szokásunkhoz híven – pihenőt tartunk. Szépen bővül a koncertnaptárunk a teljes 2022-es évre.
Dedikálással egybekötött filmbemutató volt május 3-án, Budapesten.
A lemezmegjelenés napjára időzítettük annak a dokumentumfilmnek a díszbemutatóját, amely elmeséli hogyan kerültünk a zenész pályára. Egy forgatócsoport kísérte a zenekart nagyon sok helyszínre, koncertekre. Interjúkat készítettek a zenekar tagjaival, valamint a nézőkkel. Ezekből állt össze egy érdekes és izgalmas film.
Ha valaki szeretne betekinteni a zenekari kulisszák mögé, bátran merem ajánlani. Sok érdekességet láthat az érdeklődő azokról a mozzanatokról, amik nem feltétlenül a színpadon történnek.
Két évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött, milyen rendszerességgel próbálnak?
Mi úgy csináljuk, hogy amikor új koncertműsort készülünk bemutatni, ezt egy intenzív próbafolyamat előzi meg. Akkor heti két-három próbát is szoktunk tartani, de amikor elkezdjük bejátszani a műsort, szerencsére, van annyi koncertünk, hogy nem kell beiktatni külön próbákat. Koncertről koncertre egyre jobbak leszünk.
A Nélküled című dal egyetlen Ismerős Arcok-koncertről sem hiányozhat?
Egy alkalommal próbáltuk meg kihagyni. Akkora égzengés lett belőle, hogy azóta ezt meg sem kíséreljük.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Kelemen Ádám, Hadnagy Ancsi