„Ez egy álom, ami most velem történik” – Pál-Baláž Karmen a legjobbak közt a SuperStar-ban

Pál-Baláž Karmen

A cseh-szlovák SuperStar 2018 márciusában vette kezdetét. A versenyben idén egy ismerős arc is feltűnt. Pál-Baláž Karmen-t Rozsnyón és környékén már jól ismerik, hisz több formációval, zenekarral állt színpadon az elmúlt évek során. Szélesebb körben viszont 2017-ben szeptemberében lett népszerű, amikor a magyarországi X-Faktor tehetségkutatóban is bemutatkozott.

Az idei év pedig meghozta a megérdemelt sikert is Karmennek. A SuperStar-ban sorra veszi az akadályokat és ott van már a hat legjobb énekes között.

„Nagyon örülök annak, hogy a második döntőből is továbbjutottam, hogy lesz lehetőségem a következő körökben is mutatni valami újat. És persze kiélvezhetem a nagy színpadot, ami leírhatatlan érzés, főleg ha bele gondolok, mennyik sok ember látja a fellépéseimet.” - mondta a rozsnyói énekes, miközben már javában készül a következő adásra.

 

 

„A Tina Turner slágernél ki kellett lépnem a komfortzónámból, mivel a dal és az egész show többet kívánt, mint amihez szokva vagyok. Mozogtam, táncoltam a színpadon, táncosok vettek körül és gyors dalt énekeltem … de végül sikerült lazán venni az egészet, és nagyon jól sikerült! :-)”

Karmen eddigi előadásait szinte csak pozitív kritikával illette a zsűri. „Nagyon nagy öröm ez számomra, főleg hogy elmondásuk szerint kellemesen megleptem őket. A közönség szeretete is feltölt és erőt ad a következő fellépéseimhez.”

 

Pál-Baláž Karmen

 

A műsorban való szereplésnek köszönhetően egyre nagyobb Karmen rajongó tábora. Nagyot ugrott a követői száma és feldolgozásait is már több százezren hallották, látták Youtube csatornáján.

„Érezhető, hogy egyre nagyobb a fanclub és tapasztalom is, hogy több ember ismer meg. A zenével, zenéléssel akarok foglalkozni a jövőben is és ehhez ez is hozzá tartozik. Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik hisznek bennem és támogatnak a versenyben is.”

 

 

„Amikor bejelentkeztem a SuperStar-ba nem hittem, hogy ilyen messzire jutok. Csak gondoltam ezt is megpróbálom, nagy elvárásaim nem voltak, mivel nem szerettem volna csalódni. De ez egy álom, ami most velem történik ... HIHETETLEN!!! :-)” - zárta Karmen a beszélgetést.

A tehetségkutató következő adására vasárnap, május 27-én kerül sor 20.25-től a Markízán. Támogassuk és szavazzunk rá akkor is SMS-ben a 87652 telefonszámon, ahová Karmen kódját kell elküldeni: STAR 8.

További sok sikert kívánunk és persze ma boldog születésnapot is :)

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk