Már a mostani hétvégén benépesül a Tallósi-tó partja. Június 27-étől, péntektől vasárnapig ott zajlik majd az 5. NFGreen KIDS családi fesztivál, amelyet részben gyermekek terveztek és működtetnek. A felnőtteknek július 3-áig, a jövő hét csütörtökig várniuk kell, amíg megnyitja kapuit a Kisebbségi Kulturális Alap és a MOL – Új Európa Alapítvány anyagi támogatásával létrejött 6. NFGreen Fesztivál. Tóth Lali, az egyik főszervező már fesztivállázban ég.
Előzetesünkben írunk arról, hogy
- Büdös Stucnik néven a szervezők gyermekei alapítottak zenekart
- A beszélgetésekre helyezik a fő hangsúlyt az NFGreen fesztiválon
- A mozisátor az idei újdonság
- Slam poetry, felolvasószínház, erdőfürdő várja a fesztiválozókat
- És az is kiderül, kik zenélnek majd esténként.
OTT JÁRTUNK: Zene és zen a tóparton – Az 5. NFGreen Fesztivál pillanatai (+FOTÓK)
Ha nyár, akkor NFGreen! Tudja ezt mindenki, aki valami különleges előadásra, képzőművészeti kiállításra és sok jó, mégis ritkán hallható zenekarra vágyik. A bodaki vadászház festői környezetéből, a Tallósi-tó széles-tágas partjára költözött fesztiválon bekapcsolva kapcsolódhat ki mindenki.
Danny Bain, Büdös Stucnik, Carson Coma Duó
„Az NFGreen KIDS fesztiválnak a gyermekek is aktív szervezői. A Vekker Műhelyesek és barátaik gyermekei ugyanúgy STAFF-osok és szervezők. A környéken, magyar nyelven fellelhető gyermekműsorok legjavát élheti meg, aki ellátogat a fesztiválra. Magyarországi és itteni produkciók jönnek, a felnőttek számára is szórakoztató és tanulságos előadások” – mondja Tóth Lali, és Danny Bain művészt emlegeti.
Lelkesen mesél az amerikai fickóról, aki beleszeretett egy magyar lányba, megtanult magyarul, és meséket ad elő interaktívan, bábozva, zenélve. „Az NFG Klubban egy afrikai mesét mondott, afrikai hangszereken kísérte magát. Az amerikaias magyar, amelyet beszél, csak hozzátesz a produkciójához” – emeli ki.
A Carson Coma Duó a fesztivál első napján, június 27-én, pénteken este ad akusztikus koncertet a tóparton. „Előzenekaruk a Büdös Stucnik, a szervezők gyermekeiből alakult helyi együttes lesz. Szombaton kora este Varró Danival találkozhatnak az érdeklődők egy irodalmi műsorban. És vasárnap délelőtt is lesznek programok” – említi Lali a színes kínálatból.
Beszélgetések, előadások, műhelymunkák
A jövő héten azután a felnőtteké lesz az NFGreen fesztivál. Július 3. és 5. között számos újságíró, Munk Veronika, a Kompromisszum magazin, Ács Dániel, a 444.hu munkatársa beszélget majd a média hatásáról, de lesz jóga, kézművesség, sőt, erdőfürdő is.
„Az idei újdonság a mozi lesz, a filmes sátor, a Nemzeti Filmintézet Magyarország támogatásával. Délelőttönként Mesematinék lesznek a Vili, a veréb és a Vuk, a mozifilm című mesefilmekkel. Késő délutánonként a Zanox és a Valami madarak című filmeket vetítjük majd, amelyek után találkozók lesznek az alkotókkal”
– közli Lali, és megemlít egy fontos előadást. – „Július 5-én, szombaton Tarr Kálmán barátunk mutatja be doktoriját Lehetetlenségek színpada utoljára címmel. A doktori munka írása közben egy bábozó szerkezetet hozott létre halmozottan fogyatékos gyermekek számára, amit be is mutat” – meséli.
Royko Passage, Aszpikpatkány, SunMa
Alkotásaikkal lesznek jelen Mazán Anikó, Hepp Ildikó, Szkukálek Tünde és Peck Arnold képzőművészek. Várható teázás a két Ricsárddal, a Gurigingo Symposium felolvasószínházat tart Szivák-Tóth Viktor: Fényeskedjék neki című művéből, lesz slam poetry, többek között Gyenge Veronival, valamint DJ-szettek és vízi stage is.
„Ritkán hallható zenei csemegék várnak az élő zene kedvelőire. Csütörtökön a Plantasia Project, Nóvé Soma, ifjabb Csoóri Sándor és a Duckshell hallhatóak. Pénteken a Royko Passage, Said Chalaban és Aszpikpatkány állnak színpadra. Szombaton pedig Moyogi, az SJU és a SunMa adnak koncerteket” – sorolja.
NFGreen Fesztivál 2025-ben is Tallóson - részletes program
A főszervező elmondja még, általában ötszáz fős a fesztiváljuk látogatottsága, az NFGreen KIDS fesztiválra is 300-500 ember kíváncsi, főleg családok. – „A rendezvény célja, hogy ötvözze a kortárs művészetek, a fenntartható gondolkodás és a közösségi élmény legjavát, családias, természetközeli környezetben. Szeretnénk olyat mutatni a közönségnek, amit még tuti, hogy nem hallottak, láttak, vagy nálunk hallanak, látnak először“ – teszi hozzá búcsúzóul Tóth Lali.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Pálfi Károly / ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!