Ördögölő Józsiás – Szarka Gyula és Tamási Áron zenés tündérjátéka a tévében

A felvidéki Szarka Gyula Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, a Ghymes együttes alapítótagja több zenés darab elkészítésében is közreműködött. Ezúttal a tévében láthatjuk Tamási Áron – Szarka Gyula: Ördögölő Józsiás című zenés töndérjátékát három felvonásban a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában.

Tamási Áron darabja igazi tündérmese, a főhős – Ördögölő Józsiás – eposzi jelzőket idéző említőneve magában hordozza szinte az egész történetet: maga is a pokoli és az ideálisan jó, a démoni és az angyali erők örök küzdelmét jelképezi. Nem más ez a játék, mint a szegény legény győzelme eszessége, testi-lelki ereje révén a pokol urai felett. Ezt tetézi boldogsága a kedvesével, Jázminával – az édenükbe betolakodók, az ország dolgát hátráltatók viszont lelepleződnek, halállal lakolnak vagy kiűzetnek az országból, mert ezt kívánja a nép, a tisztesség, a fény és a remény őrizője.

Tamási üzenete – Szarka Gyula eredeti zenéjével és dalaival – a ma emberének is újult erővel szól: az emberi lélekben – ha csak egy szikrája létezik is a tisztességnek – az eszményi jóra való hajlandóság szeretne érvényesülni.

Az előadást most a tévében is bemutatják, május 10-én, szombaton 21.00 órától az M5-ön. A darabban Szarka Gyula és zenekara is közreműködik

 

Tamási Áron - Szarka Gyula: Ördögölő Józsiás

 

Szereplők

JÓZSIÁS, Jázmina kérője, majd Tündérország királya – Papp Attila
JÁZMINA, tündérkirálylány – Molnár Anikó
BAKSZÉN, Jázmina kérője, majd kancellár – Savanyu Gergely
LÁMSZA, Tündérország királya – Pelsőczy László
KÁMZSA, égi mester – Major Zsolt
DILLÓ, tündér, Jázmina udvarhölgye – Kisfaludy Zsófia
IDILLÓ, első tündér, majd Jázmina udvarhölgye – Verebes Judit
MORDIÁS, az ördög vitézek főnöke – Horányi László
VILLIKÓ, Józsiás embere, majd ügymester – Marosszéki Tamás
FANFARUS, hopmester – Farkas Tamás
ROPOGÁN, pokolmester és ördögmágus – Dévai Zoltán
DURMONYÁS, örödg, udvari ülőmester – Kósa Zsolt
BABURA, Jázmina kérője, Bablónia királya / DUDARÓ, ördög, palotaőr – Szilágyi Áron
MURMOG, Jázmina kérője, Bagaria örököse / BABUCZ, ördög – Papp Arnold

Alkotótársak

Zeneszerző – Szarka Gyula
Díszlet – Pataki András
Jelmez – Szélyes Andrea
Koreográfus – Demcsák Ottó
Rendezőasszisztens – Simon Andrea
Rendező – Pataki András

EZ, ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM