Szoboravatással és a Kuttyomfitty Társulat színházi előadásával is emlékeznek Csábon

A CSEMADOK Csábi Alapszervezete, Csáb község és a Csábi Alapiskola közös rendezésében 2025. március 16-án, vasárnap 15.45-től ünnepi programra kerül sor a község több pontján.

A templomkapu mellett, a Petőfi utcán szoboravatással kezdődidik az ünnepség, ahol Balga László legújabb alkotása kerül felavatásra. Közreműködik Magyarországról Ember István költő, verséneklő, történész, a Magyar Kultúra Lovagja, valamint László Péter író, költő, helytörténész, a Magyar Kultúra Lovagja.

Ezt követően az alapiskola melletti Szeder Parkban koszorúzásra, majd az alapiskola közösségi teremben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából megemlékezésre kerül sor.

Az ünnepi programban közreműködnek az Alapiskola és a Művészeti Alapiskola diákjai, valamint a Szeder Kórus, akik ezúttal is különleges közös műsorral készülnek.

A program keretében folytatódik a Csábi Színházi Esték sorozat, ahol a Kuttyomfitty Társulat bemutatja a Magyar virtus című interaktív előadását, amely a szabadságharcnak állít emléket népdalok, táncok, népi dramatikus táncok, versek segítségével.

Főszerepben Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás, a Népművészet Ifjú Mesterei.

A belépés díjtalan. A rendezvény után mindenkit szeretettel várnak egy kis frissítőre is. 

FACEBOOK ESEMÉNY

A CSEMADOK Csábi Alapszervezetének rendezvényei Csáb község, Dr. Czelenk Ferenc, a Kultminor - Kisebbségi Kulturális Alap, a BGA és a Magyar Kormány támogatásával valósulnak meg.

 

Kuttyomfitty Társulat

 

ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM