2025-ben is a Kézfogástól lesz hangos a Kárpát-medence – csatlakozz Szarka Tamás felhívásához

Szarka Tamás Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész közös éneklésre hívja a gyerekeket határon innen és túl a nemzeti összetartozás napja alkalmából június 4-én 11 órakor. A nemzeti összetartozás himnuszává vált Kézfogás című dalát eredetileg a Duna tévécsatorna születésnapjára készítette.

2019 óta minden esztendőben együtt, egy időben adják elő magyar gyerekek a Kárpát-medencében és világszerte a Kézfogás című szerzeményt. A kezdeményezés ötletgazdája és a dal szerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapítója, aki az akcióval arra szeretné felhívni az emberek figyelmét, hogy a hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit egyesíti, és ez a közösségük megmaradásának záloga is.

 

 

„Évekkel ezelőtt a Duna tévécsatorna születésnapjára készült a Kézfogás című dal, majd elkezdték a nemzeti összetartozás himnuszaként emlegetni. 2019-ben tartottuk az első közös, videós éneklést. Arra számítottam, hogy csak néhány iskolát, óvodát mozgatunk majd meg vele, de több település közössége, hagyományőrzők, szépkorúak otthona is csatlakozott hozzánk, és nemcsak a határmentéről, hanem az Amerikai Egyesült Államoktól Japánig. A világ magyarságának egyik közös pontja lett a kezdeményezés” – számolt be az akció népszerűségéről Szarka Tamás

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tartanak majd élő, közös éneklést egy kiemelt helyszínen. Először a budapesti Kossuth Lajos téren hatezer gyermekkel énekelt együtt Szarka Tamás. Később az Országgyűlés elnöke is befogadta a rendezvényt, ekkor húsz kiválasztott fiatallal, a Szent Korona közvetlen közelében adták elő a produkciót.

 

Szarka Tamás

 

2022-ben a komáromi Erzsébet hídon jöttek össze a két Komárom diákjai és adták elő a dalt.

Több mint 1000 diákkal énekelte a Kézfogást Szarka Tamás a komáromi Erzsébet hídon (VIDEÓ+FOTÓK)

Idén a Nemzeti Összetartozás Napja 15. évfordulója tiszteletére június 4-én Szarka Tamás 11-kor Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színházban több ezer óvodással és iskolással áll majd "színpadra". Ezúttal viszont nem csak egy dal közös eléneklésére invitálják a csoportokat, hanem Szarka Tamás és zenekara ünnepi koncertjével is megajándékozza a diákokat és tanáraikat.

 

 

Csatlakozni a kezfogas.eu/regisztracio oldalon lehet az eseményhez.

CSATLAKOZZ A FELHÍVÁSHOZ

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Szarka Tamás, Bárány János / ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM