80 éves Trokán Péter színművész

Ma ünnepli 80. születésnapját Trokán Péter Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító tagja. 

Újpesten látta meg a napvilágot 1946. július 4-én. A Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett, majd színészi pályáját 1969-ben kezdte a Nemzeti Színház Stúdiójában.

 

 

1970–1972 között, valamint 1973-1978 között a Kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1972–73-ban a debreceni Csokonai Színház színésze volt. 1978–1981 között játszott a Népszínházban. 1981–1989 között, valamint 2003–2008 között a Nemzeti Színházban játszott. 1989-től egy évadot a József Attila Színházban töltött. 1990-ben szabadfoglalkozású lett. 1990–1992 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. 1990–1996 között veszprémi Petőfi Színházban, 1996–1999 között pedig a soproni Petőfi Színházban játszott. 1999–2003 között a Madách Színházban lépett fel. 2008–2020 között a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja volt. 2020-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze.

 

 

A nagyközönség a Szomszédok című teleregényben ismerte meg, ő alakította Jánost, az erdészt. Olyan filmekben is szerepelt, mint az Októberi vasárnap, Hatásvadászok, A kenguru, Te rongyos élet, Szamba, vagy az újabbak közül A feltaláló, Mentés másképp, Hadik vagy a Futni mentem.

Trokán Anna színésznő születésnapjára

Felesége Papadimitriu Athina színésznő volt, közös gyermekeik, Trokán Anna és Trokán Nóra szintén színészek lettek, akiket ő nevelt fel.

 

A család

 

Munkásságát 1977-ben Jászai Mari-díjjal, 2006-ban Újbuda Pro Cultura-díjjal, 2017-ben pedig Arlecchino-díjjal (legjobb férfi alakítás) ismerték el. 2019-től érdemes művész, 2020-ban Weöres Sándor-díjat kapott.

 

 

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Viasat, greendex.hu

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM