Ma ünnepli 80. születésnapját Harsányi Gábor Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, író, drámaszerző, érdemes művész.
Budapesten látta meg a napvilágot 1945. június 15-én. Alapfokú tanulmányait a Medve utcai általános iskolában végezte, majd a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban tanult tovább és érettségizett 1963-ban. 1964–1968 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt. Karrierje a Thália Színház társulatánál indult (1968–1979).
Még középiskolásként kezdett írással foglalkozni, egyik novellája a Magyar Rádióba harmadik helyezést ért el, melyet utána dramatizálták is a rádióban (az egyik szereplője Bodrogi Gyula volt).
Országos ismertségre és népszerűségre a főműsoridőben bemutatott, a kor legjobb színészeit felvonultató, igen nagy nézettséget elért Jó estét nyár, jó estét szerelem című kétrészes tv-film főszereplőjének, a görög diplomatát játszó Sötétruhás fiúnak, valamint az Egy óra múlva itt vagyok c. tévésorozat Láng Vincéjének megformálásával tett szert. Ezek nyomán közel 80 televíziós és színpadi főszerepet kapott.
További népszerűséget hozott számára Szenes–Havasy szerzeménye, a Rézmozsarat vegyenek c. sláger, azután a Palacsintás király c. mesefilm, majd két tévésorozat, a Linda és az Öregberény.
Később a Mafilmhez került négy évre (1979–1983). 1983–1989 között a Nemzeti Színház tagja volt, 1982-ben a Karinthy Színház egyik megalapítója és társigazgatója; 1995-től a Vidám Színpad tagja volt. 2000 és 2014 között az Újpest Színház művészeti vezetője.
Több könyvet, színdarabot is írt és a Magyar Írószövetség tagja is.
Népszerű szinkronszínész. A Tombol a Hold című filmben Malcolm McDowellt szinkronizálta, Casinóban Joe Pescinek kölcsönözte a hangját, de az Igazából szerelem egyik ikonikus mondata, „Ne vegyetek drogot! Legyetek popsztárok és megkapjátok ingyen!” is az ő szájából hangzott el. Olyan sztárokat szinkronizált, mint Ben Kingsley, Robin Williams, Kenneth Williams, Rowan Atkinson, Dennis Hopper, Michael Keaton, Anthony Hopkins és még sorolhatnánk.
Újpesten saját színiiskolát igazgat Harsányi Színjátszó Stúdió néven.
ATEMPO.sk
Fotó: Szász Marcell
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!