Ma ünnepli 75. születésnapját Szűcs Antal Gábor gitáros, dalszerző, a Skorpió, a Hungária, a Bikini és a Dinamit egykori tagja. A magyar rocktörténet egyik legnagyobb „vándoraként” is emlegetik.
Budapest látta meg a napvilágot 1950. április 29-én. Húga Szűcs Judith népszerű énekesnő.
Középiskolában tornásznak készült. Az olimpiai bajnok Magyar Zoltánnal edzett. Tizenöt évesen már az Orkán zenekarban játszott a hétvégeken egész éjszakákat. A zenét autodidakta módon sajátította el, tanulta.

„Nem tanultam semmiféle zenét, végzettségem nincs róla, amit tudok, azt magamtól és a fülem után sajátítottam el. Kottát olvasni nem tudok, nem is érdekelt soha, mert mindig a saját zenémet játszottam, amit mi találtunk ki. Persze el tudok játszani mást is, de ez volt a profilunk.....” - vallja magáról. Érdekessége, hogy balkezes, és megtanult jobb kézzel is gitározni. Az általa írt zenéket dallamosnak tartja, mert mint azt nyilatkozta „Én dallamokban gondolkozom. Akár a Skorpióban, akár a Dinamitban, akár a Latin-lemezeken.”
Első saját hangszerét is maga faragta, az első gyári gitárját pedig tizennyolc éves korában kapta.
Első együttese a Szivárvány volt, majd 3 évig a Hungáriában zenélt.
1973-tól az első magyar hard rock zenekar, a Skorpió tagja lett. Az együttessel sokat turnéztak Lengyelországtól Amerikáig. Volt, hogy az a Uriah Heep előtt léptek fel egy amerikai fesztiválon. Az együttes egyik legnagyobb slágere a Dédapám, melynek zeneszerzője Szűcs Antal Gábor.
A zenekar 1979-es feloszlása után megalapították a Dinamit zenekart, amely 1982-ig működött. Ezt követően az Ős-Bikiniben játszott. Az 1980-as évek végén beszáll a Bojtorján utódzenekarába, az Albatrossba (1998-tól Új Bojtorján), majd Pomázi Zoltánnal létrehozza a Creol együttest.

2000-ben Tátrai Tiborral megalapítja a Latin Duót, melyben latinos témára zenélnek. Később Gál Péter hegedűművésszel közösen indították el a Latin varázs formációt, valamint Horváth János "Dagi"-val a Mediterrán Duót (akik már olykor trióban is zenélnek).
A Skorpió és a Dinamit is újraéledtek, melynek ma is tagja. Mellette Játszott és még játszik is többek közt a Gipsy Kings Experience, az Attila Fiai Társulat, a Kalapács akusztik formációban, vagy a Totya Unóban szólóprodukciójában is.
Munkásságáért 2019-ben vehette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Rubinstein Sándor és Urbán Tamás / Fortepan
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!