Badin Ádám mesemondó, rendező, bábjátékos, a rozsnyói Meseszínház alapítója 1965. április 10-én született Rozsnyón. Már alapiskolás kora óta a színpad és a színház meghatározó része volt az életének.
Gyerekkorában főszerepet játszott Döbrögi uraságként a Ludas Matyi színdarabban a Mandikó Színjátszó Csoportban. Úgy látszik akkor fertőződött meg a színpadi élettel. A rozsnyói alapiskola tanulójaként rendszeresen képviselte a magyar kultúrát a városi rendezvényeken. Versmondó versenyeken, színjátszásban jeleskedett a legtöbbet. Gimnáziumi évei alatt a Rozsnyói Fábry Zoltán Ifjúsági Klub elnökeként és a FÁZIK Színpad vezetőjeként működött. Majd Prágában a Károly Egyetem diákjaként folytatta az Ady Endre Diákkörben (rövidítve AED) az otthon elkezdett tevékenységét, melynek 1988-ban elnöke lett.
Mesemondó, rendező
1992-ben diplomázott a prágai Károly Egyetemen. 1993-tól a Kecskeméti Ciróka Bábszínház ügyvezető igazgatója lett, majd 1997-ben Rozsnyón megalapította a Meseszínházat. A palóc mesemondó mozgalom egyik megálmodója és szakmai gondozója, a Palóc Mesemondó Verseny és táborok – egyik főszervezője. 1999 óta a Csemadok szervezésében rendezett országos seregszemléknek, mint a „Dunamenti Tavasz“ bábos és gyermekszínjátszó együttesek fesztiválja, a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny és az Ipolyi Arnold Mesemondó Verseny állandó zsűritagja. 2003-tól a Kassai Bábszínház rendezője lett, ahol számos sikeres előadást rendez, Bábelőadás trilógiájáért: Braček Jelenček(Őztestvérke), mellyel több európai fesztiváldíjat nyert, a Zlaté pierko (Aranytollacska) és a Košický Betlehem (Kassai Betlehem) 2007-ben a Szlovák Irodalmi Alap Prémium-Díjával tüntették ki. Emellett rendez a Kassai Thália Színházban és a Meseszínházban valamint más színházakban is.
Bábjátékos
A Meseszínházat 1997-ben alakította Rozsnyón, mivel feladatának tekinti a felvidéki magyar népmesekincs és a hozzákötődő tárgyi és zenei gyűjtés színházi formába való átlényegítését. Ezért keresi az összes közösségi játékformát és annak minden eszközét. Így dolgozik a mesemondás, a bábjáték és az interaktív színházi kommunikáció eszközeivel, mindezzel célja a mesébe való beavatás kicsik és nagyok számára egyaránt. Ezzel a módszerrel viszi vissza a népmesét abba közegbe ahonnan származik, de megtalálja az utat a nagyvárosi közönséghez is. A színház rendszeresen játszik Szlovákia, Erdély, Kárpátalja magyarlakta vidékein és Magyarországon, de bemutatkozott már Csehországban, Finnországban, Ausztriában, Németországban és Franciaországban. Továbbá rendszeres résztvevője a magyar és nemzetközi fesztiváloknak is.
Badin Ádám a Rozsnyói Meseszínházzal együtt 2012-ben megkapta a Magyar Művészetért díjat. Számos nemzetközi fesztiválon képviselték Rozsnyót és rangos szakmai díjakkal tértek haza. 2017-ben pedig a Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevelét vehette át.
Jótékonyság
Jelentős a karitatív tevékenysége is. Badin Ádám 2015 óta rendszeresen jótékonysági meseszínházi előadásokat szervezett erdélyi, kárpátaljai és szlovákiai árvaházak és szociális intézetek számára. Olyan helyekre juttatja el a magyar mesét, ahová csak a madár jár. Magas szintű művészeti értéket közvetítenek olyan rétegekhez, akikhez másként sosem jutnának hozzá. Ezért a tevékenységéért 2016-ban a Meseszínházzal együtt a németországi Karlsruhéban Tolerancia-díjjal - Kulturális Nagydíjjal tüntették ki.
Rozsnyó és a Gömör szolgálatában
Badin Ádám 2022-ben a Meseszínház fennállásának 25. évfordulójára Rozsnyó Város anyagi támogatásával és a Rozsnyói Bányászati Múzeummal együttműködve a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában sikeres kiállítást rendezett Mesék és bábok varázsbirodalma címmel, mely keresztmetszetet nyújtott a Rozsnyói Meseszínház 25 év alatt játszott kultikus előadásaiból, látleletet a színház fejlődéséről, valamint betekintést nyújtott a mesék, díszletek és bábok világába.
25 éves a Rozsnyói Meseszínház – megnyílt a jubileumi interaktív kiállítás (FOTÓK)
A városban más téren is tevékenykedett. A Rozsnyói Evangélikus Egyházközösségnek több évig volt presbitere. Rozsnyón és környékén újraindította a magyar hitéletet és ifjúsági munkát. Együttműködik a budapesti székhelyű Evangélikus Missziói Központtal, melynek keretén belül megjelent 2012-ben a „Ne félj!“- Versek Isten kertjéből című önálló CD lemeze Burovincz Laura csellóművésszel, 2014-ben a Zsoltárok CD-lemez Scholz Erika hárfaművész zenei közreműködésével valamint 2016-ban a Jézus beszédei CD lemez.
Badin Ádám alapítótagja a 2002-ben alakult Gömöri Kézművesek Társulásának, melynek célja a hagyományos mesterségek újjáélesztése és oktatása, valamint a gömöri régió identitástudatának őrzése és ápolása. Főszervezője volt a 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben megrendezett „Pásztorok áldomása“ című Pásztortalálkozónak valamint a Pásztorok öröksége Mesemondó-, Népdal-, Népzene- és Néptáncversenynek, melynek fő célja a gömöri pásztorkultúra éltetése és továbbadása.
Sokoldalú tevékenységéért 2015-ben Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetéssel díjazták. 2023-ban Rozsnyó Város Városfődíját is átvehette.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Badin Ádám archívuma
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!