Emlékezzünk Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgatóra.
Kaposvárott született 1943. március 11-én. Pályafutását a Pinceszínházban kezdte amatőr színészként, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol kezdetekben segédszínész, majd színész és rendező vált belőle.
1991–1994 között szabadfoglalkozású színész volt, 1994–2008 között pedig a Budapesti Katona József Színház tagja. Számtalan feledhetetlen alakítása mellett, ő rendezte többek között a Portugál című előadást a Katonában, ami a színház történetének leghosszabb ideig futó, közönségkedvenc előadása volt.
2008-ban ő alapította a Sanyi és Aranka Színházat, melynek igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig adjunktus volt.
A színház mellett a filmes karrierje is a hetvenes évek közepén kezdődött. Olyan alkotásokban láthattuk, mint az Eszkimó asszony fázik, Tiszta Amerika, a Sose halunk meg!, a Fehér tenyér, a Jutalomjáték, A Viszkis, az Akik maradtak, valamint a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre.
Munkásságát számos díjjal ismerték el 1984-ben, 1985-ben és 1988-ban is megkapta A filmszemle legjobb férfialakítás díját, a Magyar Filmkritikusok Díját 1985-ben, 1992-ben és 2010-ben. 1985-től Jászai Mari-díjas, 1997-től Érdemes művész. 2006-ban vehette át a Kossuth-díjat, 2019-ben pedig Arany Medál Életműdíjjal jutalmazták.
81 éves korában hunyt el 2025. január 24-én.
EZ, ATEMPO.sk / Katona
Fotó: Jávor István / NFI, Zih Zsolt / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!