Ma ünnepli 70. születésnapját Zsurzs Kati Aase-díjas színésznő, szinkronszínésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akit az Abigél és A mi kis falunk sorozatból ismernek a legtöbben.
Budapesten látta meg a napvilágot 1955. január 21-én Zsurzs Éva Kossuth-díjas filmrendező lányaként. Volt egy nővére, Zsurzs Mária, aki 33 éves korában cukorbetegségben elhunyt. Szülei később elváltak.
Zsurzs Kati már gyermekként is kapott kisebb szerepeket édesanyja egyes filmjeiben, bár a neve nem feltétlenül szerepelt a stáblistán, mint 11 évesen az 1966-os Vidám vasárnap című tévéjátékban vagy 15–16 évesen az 1970–71-ben forgatott és 1972-ben bemutatott A fekete városban mint Quendel Gáspár lánya, Brigitta.
Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1973–1977 között Kazimir Károly osztályában.
1977–1993 között a Thália-, illetve az Arizona Színház tagja volt. Ezután évekig szabadúszó, 2000-től pedig 13 éven át a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt. Ismét szabadúszó lett, miközben a budapesti Karinthy Színház és Játékszínben rendszeresen játszik és rendez.
Rendszeresen szinkronizál és filmekben is látható. Már az 1976-os Csongor és Tünde címszerepét játszhatta el, majd 23 évesen Kis Mari szerepében tűnt fel az Abigél című sorozatban. Láthattuk a Csinibaba, a Sohavégetnemérős, az Akik maradtak, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, vagy a 2025-ös Véletlenül írtam egy könyvet filmekben is. A Szomszédok, Família Kft., A mi kis falunk, Csak színház és más semmi, Barátok közt és sok más sorozatban is feltűnt.
Saját beszédiskolát működtettet, valamint a Gór Nagy Mária Színitanodában színészmesterséget is oktatott.
2005-ben Vörösmarty-gyűrű díjat kapott, 2008-ban Aase-, 2017-ben Kránitz Lajos-, 2018-ban Tolnay Klári-, 2023-ban Francsics- és 2024-ben Gobbi Holda-díjat kapott. 2023-tól a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Férje Walla Ervin zeneszerző, zenész, színész. Két lányuk született, Walla Júlia és Walla Fanni (aki az énekesi pályát választotta).
Roni, ATEMPO.sk
Fotó: MTI / Juhász G. Tamás, RTL
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!