Ma ünnepli 80. születésnapját Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.
Budapesten látta meg a napvilágot 1945. január 3-án. A Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt 1964–1968 között Simon Zsuzsa osztályában.
A szolnoki Szigligeti Színházhoz került 1968–1974 között.
Közben 1970-ben Kassára szerződött, ahol egykori osztálytársa, Beke Sándor megalapította a Kassai Thália Színházat. Ott ismerkedett meg lánya édesanyjával, második felségével, akivel húsz évig éltek Magyarországon.
1974–1992 között a budapesti Vígszínház tagja volt. 1992-től szabadfoglalkozású lett, illetve részt vett a soproni Petőfi Színház megalapításában, majd évekig játszott is a teátrumban. 2000–2012 között a Radnóti Miklós Színház tagja, 2012–2015 között a Thália Színház művésze volt, azután csak szerepekre szerződött.
2017-ben rákot diagnosztizáltak nála így visszavonult a színjátszástól, majd 2019-ben újra láthatták a nézők a színpadon a veszprémi Petőfi Színház Tartuffe elődadásában.
Megnyerő színpadi egyéniség, kitűnő humorával főként vígjátékokban aratott sikert. Olyan ismert darabokban szerepel, mint a Körmagyar, Az ideális férj, Cseresznyéskert, Voltone, Szentivánéj-i álom és Miradonna.
A színház mellett több filmben, tévéjátékban és szórakoztató műsorban is szerepelt, egyedi hangját számos animációs film és szinkronszerep őrzi.
Első tévés szerepét 1966-ban kapta a Princ, a katona című filmben. Láthattuk a Kisváros, Szerencsi, fel!, Barátok közt és Csak színház és más semmi sorozatokban is, de ő volt Billy magyar hangja a Macskafogóban.
Szinkronszínészként is gyakran dolgozott, többek közt a rajzfilmhős Goofy vagy Asterix, vagy épp Louis de Funès, Danny DeVito, Steve Martin magyar hangja is volt.
Évek óta Balatonalmádi lakója. 2021-ben sikeres szívműtéten esett át, 2022 januárjában stroke-t kapott.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, 1979-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, majd 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje elismerésben is részesült. 2009-től Érdemes művész, 2016-tól pedig Kiváló művész. 2020-ban vehette át a Kossuth-díjat, majd 2022-ben a Karinthy-gyűrűt.
Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Cseke Csilla / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!