A Szomszédok sorozat ismert színésze volt - Csányi János operaénekes emlékére

Csányi János operaénekes, színész, a Szomszédok sorozat ismert szereplője volt.

A tenor 1931. október 28-án, Nagykörösön született és eredetileg autószerelőnek tanult, énekesi tanulmányait előbb a Postások Erkel Ferenc Zeneiskolájában, a mai Benczúr Házban, majd magánúton folytatta, többek közt Possert Emíliánál, aki Simándy József mestere is volt. 

 

 

Színészként, majd operaénekesként előbb Kaposváron, majd Pécsett mutatkozott be, a fővárosban először az Operettszínház szerződtette, majd 1969-től csaknem negyedszázadon át volt a Magyar Állami Operaház társulati tagja, de vendégművészként egészen 2001-ig lépett színpadra. 

Széles repertoárján szerepelt a Porgy és Bess Crownja, a Siegfried címszerepe, a Jenůfa Števája vagy a Borisz Godunov Sujszkij hercege, miközben

több mint száz filmben és sorozatban játszott emblematikus karakterszerepet: ő volt többek közt a címszereplő Oglu A Koppányi aga testamentumában, Katica úr az Egy óra múlva itt vagyok c. sorozatban és Góliát a Szomszédok c. teleregényben.

 

 

A Magyar Arany Érdemkereszttel, Smetana és Bartók-Pásztory díjjal kitüntetett művész pályájáról 90. születésnapja alkalmából fia, Csányi László írt könyvet Csányi János élete címmel.

Életének 93. évében hunyt el 2024. július 20-án.

ATEMPO.sk
Fotó: Opera Archívuma, Youtube

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM