Ma ünnepli 65. születésnapját Tóth Enikő színésznő, szinkronszínész.
Szerencsen látta meg a napvilágot 1959. szeptember 11-én. Gyermekkorát Taktabájon és Egerben töltötte. Gimnazistaként szerette meg a versmondást. A Magyar Televízió 1977-es Ki mit tud? című tehetségkutató műsorban volt először látható, vers kategóriában indult.
1981-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán végzett. 1981-től a budapesti Madách Színház színésznője volt. Előnyös nőies külső adottságai sokban meghatározták szerepkörét, bár főként komédiákban volt látható, de más műfajokban is bizonyíthatta tehetségét. Játszott A salemi boszorkányok, a Jutalomjáték, a Játék a kastélyban című darabokban. Jelentős szerepe volt A makrancos hölgy Biancája, illetve a Macskák szexis cicája. Legnagyobb sikerét a Páratlan párosban aratta, amit már több mint 25 éve játszik a színpadon. A legnagyobb művészi kihívása a Bolond lány címszerepének megformálása volt. A Madách Színházon kívül a Játékszínben, a Reflektor Színpadon, a Pinceszínházban, a RAM Colosseumban, Székesfehérváron, Tatabányán, Sopronban és Kecskeméten is játszott.
Szépségére a filmesek is hamar felfigyeltek. Még főiskolás volt, amikor már tévéfilmeket forgatott. Játszott A kertész kutyája, a Charley nénje, a Bolondok bálja című filmekben, de a Linda , a Nyolc évszak és az Öregberény című sorozatokban is láthatjuk. Mostanság A mi kis falunk sorozatban is szerepel.
Műsorvezetőként is kipróbálhatta magát. Székhelyi Józseffel együtt vezették az Egy szoknya, egy nadrág című bolondos divattörténeti sorozatot.
A szinkron is gyakran foglalkoztatja. Leggyakrabban Julia Robertsnek adja a hangját. Első alkalommal a Micsoda nő!-ben szinkronizálta. A szinkronrendező azért szemelte ki a feladatra, mert nevetésük és temperamentumuk egyaránt magával ragadó. Többször szinkronizálta már Catherine Zeta-Jonest, emellett számtalan sorozatban is hallható volt a hangja (Twin Peaks, Evermoor titkai, A Guldenburgok öröksége).
Munkásságát 2007-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el, 202-ban Tolnay Klári-díjat, 2024-ben pedig Kránitz Lajos-díjat is kapott.
Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Madách Színház