Stubendek István zenetanár, a Concordia Vegyeskar karnagya

Ma ünnepli születésnapját Stubendek István karnagy, zenetanár, a CONCORDIA Vegyeskar alapítója, karnagya.

Stubendek István 1948. augusztus 6-án látta meg a napvilágot Rozsnyón. A kassai Magyar Tanítási Nyelvű Ipariskolában érettségizett, majd a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán végzett zeneszakon 1971-ben. Ezt követően Budapesten elvégezte a Népművelési Intézet Felsőfokú Karnagyképzőjét.

Bodrogközben, a bolyi alapiskolában kezdett tanítani 1971-ben, ahol megalapította annak gyermekkarát is, majd a Tőketerebesi Magyar Tanítók Kórusának karnagya lett. 1976 és 1979 között a királyhelmeci alapiskola tanára volt.

Komáromba költözve a helyi Művészeti Alapiskola tanára, majd igazgató helyettese lett. 1980-ban megalapította a CONCORDIA Vegyeskart, amelynek azóta is vezetője.

A Concordia és a Comorra közös főpróbáján jártunk

A kórus számos szakmai sikert ért el Szlovákiában és Európaszerte egyaránt. Többek között a galántai Kodály Napokon és a budapesti Kodály Kórusversenyeken szereztek aranykoszorús minősítést. 2000-ben az Egyesült Államokban koncertkörúton vettek részt. A kórus kiérdemelte Észak, - és Dél-Komárom város Pro Urbe díját, 2020-ban KOTA díjban részesült az énekkar.

 

Concordia vegyeskar

 

Mellette a Csehszlovák Magyar Tanítók Központi Énekkarának szólamvezetője, karnagya is volt 15 éven át. 1994-ben alapítója és igazgatója volt a MARIANUM Ének-Zenei Egyházi Alapiskolának, ahol ismét gyermekkart és országos katolikus kántorképzőt szervezet. Komárom kulturális rendezvényeinek jelenleg is aktív résztvevője és szervezője.

Fotóbeszámoló: A nagy finálé

Karnagyi pályáját kiváló szakemberek mellet végezte, mint Reményi János, Párkai István, Sapszon Ferenc, Janda Iván, Vass Lajos.

A karnagy úr megkapta 2023-ban munkásságáért a Szlovákiai Magyar Zenei Díj - HARMONIA életmű díját, 2024-ben pedig „A határon túli magyar kórusmozgalom fejlesztése érdekében végzett életművéért" vehette át a Magyar Kultúra Lovagja címet.

Isten éltesse sokáig!

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk