Donald Sutherland legendás színész emlékére

Donald Sutherland Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas kanadai színészre emlékezünk. Azon legkiválóbb színészek közé sorolják, akiket sosem jelöltek Oscar-díjra.

A kanadai Saint Johnban született 1935. július 17-én . 14 évesen már egy egy rádiónál dolgozott. A '60-as években kezdett filmezni. A filmvásznon 1964-ben mutatkozott be az Élőhalott kastélya című olasz horrorfilmben. 

 

 

A világhírnevet azonban Hawkeye Pierce szerepe hozta meg számára Robert Altman M.A.S.H. című filmjében, amelyben Elliott Goulddal fergeteges párost alkottak.

Hat évtizedes filmes pályafutása során olyan filmekben szerepelt, mint A piszkos tizenkettő, Az Éhezők Viadala, a Klute, a Kelly hősei, illetve a négy Oscarral elismert Átlagemberek.

Az új évezredben a fiatalabb generáció sztárjai mellett szerepelt, többek között a Hideghegy, Az olasz meló vagy a Kárhozott szeretők című filmekben. De az Édes, drága titkaink tévésorozat állandó szereplőjeként is láthattuk.

Pályafutása elismeréseként 2017-ben Oscar-életműdíjat kapott. Elnyerte az Emmy-díjat és két Golden Globe-díjat is átvehetett.

Fia Kiefer Sutherland szintén színész.

Hosszan tartó betegség után, 88 éves korában hunyt el Miami városában 2024. június 20-én.

ATEMPO.sk
Fotó: Wikipedia

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM