60 éves Salamon Beáta népzenész

Ma ünnepli 60. születésnapját Salamon Beáta eMeRTon-díjas népzenész, népihegedű-tanár, előadóművész, a Méta népzenei együttes vezetője, a Magyar Arany Érdemkereszt tulajdonosa, a Fölszállott a páva zsűritagja.

Pécsett látta meg a napvilágot 1964. május 13-án. A Mátyás Király Utcai Általános Iskolában kezdte tanulmányait. Klasszikus hegedűsnek készült (Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola), majd a Pécsi Művészeti Szakközépiskola alatt Bartók Béla Román táncok című művének hatására érdeklődése a népzene felé fordult. 

1983-ban megalapította a Méta népzenei együttest, mellyel 1985-től Budapesten muzsikált. Még az alakulás évében elnyerték a Népművészet Ifjú Mestere díjat.

 

 

1985-től 15 évig működött táncháza minden vasárnap a legendás Józsefvárosi Ifjúsági klubban. 

1992 és 1996 között a Bessenyei György Tanárképző diákja volt, 2010 és 2012 között Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt népi hegedű előadóművész, tanár szakon.

A Budafoki Zeneiskolában mesterétől, Porteleki Lászlótól (Muzsikás együttes) 1986-ban vette át a népi hegedű oktatását. Gyermeke születése után a Magyar Állami Népi Együttes prímása volt 3 évig. Jelenleg a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola népi hegedű tanára.

 

 

2013 és 2019 között a Fölszállott a páva zsűritagja majd mentora volt.

„Gyerekkoromban néptáncoltam is, így a népi kultúra nem állt tőlem távol, majd amikor klasszikus hegedűsként már Bartók: Román népi táncok-at tanultam, a hegedűtanárnőm elküldött, hogy ismerjem meg közelebbről a magyar népzenét és néptáncot. El is vitt a lendület ebbe az irányba, és itt is maradtam. Úgy gondolom, hogy nem döntöttem rosszul. A saját kultúránkat ismertem és szerettem meg és adhatom tovább a fiatalságnak. Örülök, hogy egyre többen foglalkoznak népzenével, néptánccal, ami látszik a Fölszállott a páván is. Nagyon sokan jelentkeznek, rengeteg a kiváló tehetség. Rendkívül magas a színvonal, hihetetlen tudással, felkészültséggel rendelkeznek ezek a gyerekek.”

 

 

Közreműködött a Balkan Fanatik, a NOX, Bornai Tibor, Kormorán Memory Band lemezein.

1983-ban a Népművészet Ifjú Mestere lett, 1999-ben eMeRTon díjat kapott népzene kategóriában a Méta együttessel, 2015-ben a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át, 2016-ban Regionális Príma díjas lett, 2019-ben Táncház Érem díjat kapott.

 

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: MTVA