Gesztesi Károly népszerű színész, szinkronszínész 1963. április 16-án született Budapesten Tóth Károly néven. Szülei válása után édesanyja férjhez ment Gesztesi Jánoshoz, akinek a nevét később hivatalosan is felvette.
Gyerekkorában zongorázni, később zeneszerzőnek tanult, vízilabdaedzésekre járt. Már sorkatonai szolgálata alatt „kitűnt humorával, tehetségével, szervezőkészségével, életszeretetével”.
Második nekifutásra került be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Annak elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társaságának tagja volt. Szerepelt a Szomszédok egy nyári epizódjában is. Ezután Hollandiába utazott néhány hónapra, ahol egy luxusszállodában zongorázott. Az 1990–1991-es évad során a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt. 1992–1993-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. 1994–1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja. 1998 után szabadfoglalkozású lett. 2015 tavaszán vele nyitott Friderikusz Sándor Összezárva Friderikusszal című műsora. Utolsó éveiben a Bánfalvy Stúdió előadásaiban szerepelt. A Talent Stúdió tanáraként szinkronizálást tanított. A színészzenekar tagja volt.
Az egyik legismertebb, legjellegzetesebb hangú és legtöbbet foglalkoztatott magyar szinkronszínész volt. Olyan szereplőknek kölcsönözte hangját, mint Lando Calrissian (Billy Dee Williams) a Csillagok háborúja filmekben, Sallah (John Rhys-Davies) az Indiana Jones két részében, vagy éppen Robert Baratheon a Trónok harcában. A Shrek című animációs filmben és annak folytatásaiban ő volt a főhős ogre magyar hangja. Sylvester Stallone, Forest Whitaker, Vin Diesel és Mike Myers színészeknek is kölcsönözte hangját.
Emellett számos magyar filmben és televíziós sorozatban volt látható, a Jóban Rosszban dr. Füredi Attilájaként illetve a Magyar vándor Álmos vezéreként különösen ismert. Szerepelt a Szabadság, szerelem, az Üvegtigris, a Kútfejek, a Valami Amerika 1. és 2. vagy a Csak szex és más semmi filmekben is.
Egy éve, 2020. január 4-én, 56 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly színész, színművész. A budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott.
A színész utoljára Felvidéken, a Tornaljai VMK színpadán szerepelt a Páratlan páros című darabban Bugár Anna és Kiss Ramóna oldalán.
Fotó a 2020. január 3-i előadásról
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: szeged.hu, VMK Tornalja