35 éve hunyt el Márai Sándor, a kassai polgár (+dokumentumfilm)

Márai Sándor, eredeti nevén Grosschmid Sándor Károly Henrik, 1900. április 11-én született Kassán, polgári családban. Életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között.

Az Eperjesi Katolikus Főgimnáziumban végezte tanulmányait, itt is érettségizett. 1918-ban költözött Budapestre, ahol a jogi karon kezdte meg tanulmányait, ám innen átiratkozott a bölcsészkarra. 1923-ban feleségével Párizsba utaztak, ahol végül a tervezett három hetes látogatás helyett hat évet éltek.

Már 1930-ban korának egyik legismertebb költője és újságírója volt. Miután 1948-ban elhagyta Magyarországot, Svájc és Olaszország után 1952-ben pedig Európát is, kiiktatták műveit a hazai irodalomból.

Az 1980-as években már lehetővé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és előadásához nem járul hozzá. Életműsorozatának újra kiadása halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazták.

 

Márai Sándor emlékére készült a Molni és barátai új klipje – itt a Cassovia (PREMIER)

 

Írói pályáját versekkel kezdte, a húszas évek első felében kezdett prózát írni.

Legismertebb műve az Egy polgár vallomásai, a Féltékenyek, a Vendégjáték Bolzanóban, A gyertyák csonkig égnek, a Sértődöttek és a San Gennaro vére című regénye, valamint a Kaland és A kassai polgárok című drámája.

Értékesek Naplói, az egyik az 1945-1957, a másik az 1958-1967, a kései pedig az 1976 és 1983 közötti időszakot öleli fel.

Műveiben legtöbbször a klasszikus polgári eszméknek adott hangot, ezeket a dolgokat tartotta a legértékesebbeknek. Sokszor hangoztatta ennek hiányát a polgári rétegben is.

Márainak azonban nem ez volt a legnagyobb fájdalma. Útjai során Kassát hiányolta a legjobban, számára a szülővárosa maradt az “örök város”, ami után mindig is vágyódott.

1985-től sorozatban érték a tragédiák, majd felesége és fogadott gyermeke halála után 1989. február 21-én öngyilkos lett Kaliforniában.

Sokak számára inspiráló lehet kötődése a szülőföldjéhez. Kevés olyan író van, aki ennyire szerette volna a várost, ahol született.

 

Kaland - Márai darabjával indult a Thália Színház jubileumi évada (+VIDEÓ)

 

A Széllel szemben című magyar-szlovák koprodukciós dokumentumfilm Enyedi Ildikó és Martin Štelbaský filmrendezők közös munkájának a gyümölcse. A film 53 percben mutatja be Márai Sándor életét, szülőföldjét, otthonait, gondolatait és ragaszkodását a magyarságához, Kassához.

 

 

A film a HUSK CBC projektcsalád keretén belül jött létre a Márai örökségét őrző budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és Kassa, Európa Kulturális Fővárosa (2013) jóvoltából.

EZ, ATEMPO.sk
Videó: KrálikTV