Ma ünnepli 50. születésnapját Edvin Marton Sport Emmy-díjas magyar hegedűművész és zeneszerző. Népszerűségét a crossover (modern klasszikus) stílusban előadott szerzemények, a 2006-os téli olimpiai játékok műkorcsolya bajnokságon két olimpiai bajnoki címet elért produkcióhoz írt zenéi és a gáláján való élő szereplése hozták meg.
Nagyszőlősön látta meg a napvilágot 1974. február 17-én Csűri Lajos néven. Apai nagyanyja, Marton Ilona – aki meghalt, amikor ő 6 éves volt – családi nevét vette fel 2003-ban. Édesanyja és édesapja is viski. Szülei zeneiskolai tanárok voltak. Édesapja, Csűry Lajos magyar, édesanyja ukrán származású. Húga Andrea, zongoraművész. Szüleivel azért költöztek Budapestre, hogy 17 évesen a Zeneakadémián tanulhasson tovább. Családja később Vácot választotta lakóhelyéül.
Tiszaújlakon járt általános iskolába. Először ötévesen vett a kezébe hegedűt, de a vonót már háromévesen tarthatta. Hétévesen már Mozart hegedűversenyeit játszotta. Első koncertjén – 1986 novemberében – tizenkét évesen a Moszkvai Szimfonikusokkal játszott. 1983–1990 között a Csajkovszkij Állami Konzervatóriumban (Moszkva) tanult, majd 1990-től – miközben ösztöndíjjal 1994-ben Juilliard School of Music (New York), 1995-ben pedig a bécsi zeneakadémián tanult egy-egy évet – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola különleges tehetségek tagozatára járt, ahol 1997-ben végzett hegedűművész szakon.
A Berlini Filharmonikusoknál debütált, de már a kilencvenes évek második felében fellépett a washingtoni Kennedy Centerben is, 1995-ben pedig a Carnegie Hallban koncertezett. 1996-ban a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus zenekarának szólistája volt. Első lemeze 1996-ban jelent meg a Hungarotonnál. Első ölálló, nemzetközi elismerését 1997-ben kapta.
A nyolcvanas években még L. Edvin Csűry néven, elsősorban komolyzenei művekben működött közre és jelent meg lemezeken, majd a kilencvenes években, németországi fellépései során kezdte el használni az Edvin Marton nevet.
New Yorkban ismerkedett meg a crossover stílussal és ezután váltott a klasszikusból ebbe az irányba. Az első show-jellegű bemutatóját – amelyben a klasszikus zene és a „virtuóz hegedűiskola” hagyományait modern, könnyűzenei hangzással ötvözte – akkori svájci menedzsere, Andreas Camenzind segítségével hozta létre Magic Stradivarius címmel. 2000 telén már ezzel a repertoárral aratott sikert Európa-szerte. Ekkor alapította meg a 'Pearls of Classics' kamarazenekart, melynek húsz hölgy tagja volt, majd 2004-ben a Monte Carlo Orchestra nevű, öt lányból álló zenekart, akikkel 2006-tól a Budapest Balettel közös Stradivarius Koncert Showval járta a világot mellyel az azonos című lemezét népszerűsítették. A multinacionális BMG hanglemezkiadó 2001-ben szerződtette, mely együttműködésből született meg a Strings 'n' Beats című albuma.
Elsősorban – a 2006-os torinói olimpiai játékokon – Jevgenyij Pljusenko révén vált ismertté, pedig a Művészet a Jégen (Art on Ice) című zeneművet még 25 éves korában szerezte a Zürichben működő világhírű jégrevü nyitózenéjeként – Pljuscsenkóval itt találkozott. A 2006-os siker után a világbajnok korcsolyázóval közösen hozták létre a Királyok a Jégen (Kings on Ice) showt, amit számos helyen előadtak. Többek között Pavuk Viktória, Stéphane Lambiel és a Totymjanyina–Marinyin páros, de Sebestyén Júlia is korcsolyázott már a zenéjére, ezért a „korcsolyázók hegedűseként” is emlegetik. 2008-ban hegedűkíséretével részese volt az 53. Eurovíziós Dalfesztivál győztesének, az orosz Dima Bilan Believe Me című dalának is, miközben mellettük Jevgenyij Pljuscsenko korcsolyázott.
2005 októberében tagja lett a Tehetséges Magyarország Alapítvány testületének, az úgynevezett Tehetség Tanácsnak. 2009-ben újjászervezte a Bécsi Strauss Zenekart (Vienna Strauss Orchestra), aminek 2015-ben, Amerikából hazatérve a zenei vezetőjének kérték fel. 2013-ban egy kétéves zenei szerződés miatt költözött Miamiba családjával.
Világszerte turnézott és többek között olyan előadókkal lépett már színpadra, mint Seal, Zucchero, a Supertramp és Gloria Gaynor.
Öt nyelven beszél: magyarul, ukránul, oroszul, angolul és németül.
2008-ban jelent meg az "A hegedű hercege, Edvin Marton titkos élete.” című életrajzi könyv – Victoria Rose tolmácsolásában –, melyet angol, magyar, román és orosz nyelven is kiadtak.
Felesége a 2005-ben a Miss Balaton cím elnyerésével ismertté vált Gombosi Adrienn, akivel 2009-ben házasodtak össze. Az azóta már privát séf, ételstylist és receptíró Marton Adriennel két gyermekük van, Maxim (2009) és Noel (2011). A család 2021 nyárán Balira költözött.
Roni, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!