35 éves Kovácsovics Fruzsina énekesnő

Ma ünnepli 35. születésnapját Kovácsovics Fruzsina háromszoros Fonogram díjas énekesnő, dalszerző, a Csillag születik című tehetségkutató döntőse.

Maglódon látta meg a napvilágot 1988. december 11-én. Már gyerekkorában sok mindennel foglalkozott. Tagja volt a maglódi mazsorett csoportnak, egy országos mazsorett versenybe is benevezett, amit megnyert. Később gyerekeket tanított mazsorettezni, de az első mindig a zene volt, habár sosem járt énektanárhoz. Édesanyja tanítónő, éneket tanít abban az általános iskolában, ahova Fruzsina is járt.

Már fiatalon egy zenekart alapított unokatestvérével és testvérével, Dáviddal, akikkel gyakran léptek fel kis kocsmákban, kávézókban.

 

 

 

Az áttörést az RTL Klub tehetségkutató műsora, a Csillag születik első évada jelentette 2007-ben, amikor is a döntőig menetelt. Egyik saját alkotását, az Üzenet a Nagyvilágnak című számot elő is adta a műsorban.

Első lemeze a műsor után került a boltokba Üveggolyó címmel, melyen szerepelt a Hazatalálsz című szám, valamint A sose volt nyár is melyben együtt énekelhetett Jamie Winchesterrel.

 

 

2009-ben megjelent a második lemeze Fuss el végre! címmel. Az előfutára az Itt a vége, fuss el végre! Szinétn sláger volt, de a Csak egy idegen című dal szépen szerepelt a listájákon.

 

 

2010 nyarán egy időre visszavonult, hogy megtalálja azt a zenei utat, amely összeegyeztethetővé teszi számára a privát életét a zenei karrierrel.

 

 

Ennek eredményeként született meg 2012 augusztusára új albuma, az Elfeledett mézescsók, amelyet – óvodapedagógus énjére építve – gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek szánt. A lemez igényes dalszövegei részben kortárs költők – Lackfi János és Szalóczi Dani – művei, részben Fruzsi “varázstollából” törtek elő. A lemezanyag összeállítása során Fruzsi arra törekedett, hogy a dalok zeneileg a “gyökereket és szárnyakat” pedagógia elvét követve részben magyar népzenei gyökerekből merítsenek, részben pedig multikulturális (folk, country stb.) zenei motívumokra építsenek.

Írország és Olvasváros címmel 2020-ban jelent második gyereklemeze.

Fruzsina a Csillag születik óta is sok mindennel foglalkozott, többek között műsorvezetéssel és modellkedéssel is. Időközben elvégezte az ELTE Tanító- és Óvóképző Karát, azóta pedig óvodapedagógus munkakörben is dolgozik.

 

 

Többször énekelt a Csináljuk a fesztivált! műsorban. 2016-ban a RTL klub Kicsi Óriások című gyermek tehetségkutatóban ő volt a Kisördögök csapat vezetője/ mentora.

 

 

Háromszor kapott Fonogram díjat, 2009-ben a bemutatkozó lemeze Az év hazai modern pop-rock albuma lett, 2013-ban első gyermeklemeze Az év hazai gyermekalbuma kategória legjobbja lett, 2021-ben pedig az Írórszág és Olvasváros lett Az év hazai gyermekalbuma vagy hangfelvétele.

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: kovacsovicsfruzsina.hu