A Vészhelyzet sorozatban is láthattuk Charlie és Zorán egykori feleségét, Tarján Györgyi színésznőt

Ma ünnepli születésnapját Tarján Györgyi magyar-amerikai színésznő, akit láthattunk a Vészhelyzet sorozatban, volt a Sziámi énekesnője, férjei között pedig ott volt Charlie és Zorán is.

Budapesten látta meg a napvilágot 1957. november 12-én. Szülei, dr. Tarján György és dr. Dénes Lenke, mindketten orvosok voltak. Fejlődési rendellenességgel született és főiskolásként még csak egy gerincműtét is el kellett rajta végezni.

1974 és 1977 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Kazán István osztályában.

Még egyetemistaként kapta meg első jelentős szerepét, az 1976-os Kenguru című film stoppos lányát alakította.

 

 

1976 és 1979 között a Madách Színházban és a Nemzeti Színház–Várszínházban szerepelt. 1979–1982 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, 1982–1986 a Mafilm színész társulatának tagja, közben mint vendég a Radnóti Miklós Színpad, a Karinthy Színházban és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban lépett fel. 1986 és 1991 között a Veszprémi Petőfi Színház tagja. 1986–1987 között a Sziámi együttes énekesnője is volt. A Jeszenszky-dzsesszbalettben 1970–1991 között táncolt.

A filmek tették igazán népszerűvé. A Kenguru után szerepelt a Herkulesfürdői emlék, az Egy erkölcsös éjszaka, Az erőd, Tutajosok alkotásokban is. Dolgozott Jancsó Miklóssal, Gothár Péterrel, Bacsó Péterrel és Tímár Péterrel is. Fontos filmjének tartja A szarkát, Juraj Herz prágai rendezését és a Monte Carlóban díjazott Át a Dunánt, amelyet Miloslav Lutherrel forgatott Szlovákiában..

A férfiak is rajongtak érte, első férje Horváth Károly (Charlie) énekes volt, majd később a szintén zenész Sztevanovity Zorán felesége lett.

 

 

A rendszerváltás után 1990-ben látogatott az Egyesült Államokba. A világhírű The Lee Strasberg Theatre & Film Institute-ben kapott személyre szóló ösztöndíjat, Elisa Von Czobor ajánlására. Amerikai színpadon Bertolt Brecht Koldusoperájában Peachumnéként kezdte színpadi pályafutását. Játszott Tennessee Williams, Camino Real, Az ifjúság édes madara és más darabokban. Az amerikai Vészhelyzet sorozatban George Clooney és Julianna Margulies partnere volt. Több független színházban alakított főszerepeket.

The Lucky Man című televíziós dokumentumfilmben közös munkáért /camera-cg- sound etc/ LA Area Commemorative Awards Emmy-díjban részesült. Elvégezte a film- és tv-rendezői szakot, három kisfilmet rendezett, írt, és fesztiválokon vett részt.

 

 

Amerikában Robert P. Gentili vette feleségül, akivel haláláig, 2000-ig éltek együtt. Később visszaköltözött Magyarországra, ahol most is él és onnan vállal munkát Amerikában.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Wikipedia