A színészkedés mellett zenél is - Szacsvay László, a Nemzet Színésze

Ma ünnepli születésnapját Szacsvay László a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Szacsvay László Budapesten született pedagógus szülők gyermekeként 1947. október 27-én. Édesapja, Fehér Tibor íróként több verseskötetet és ifjúsági regényt is jegyzett. A versek szeretete terelte a színház felé, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1971-ben végzett. Diplomáját kézhez véve a Nemzeti Színházhoz szerződött, a társulat egyik vezető színésze lett. 1982-ben részese volt a Katona József Színház megalapításának, majd számos nagy sikerű előadásban lépett színpadra.

 

 

Több hangszeren, hegedűn és zongorán is játszik, zenei tudását számos darabban megcsillogtatta, a többi közt a Mi ez a hang? (Dzsesztetés) című előadásban, amelyben a Katona színészei a megszokottól eltérően elsősorban zenéltek és énekeltek. Tíz éven át lépett fel a Budapest Orfeum című zenés összeállításban kuplékkal és sanzonokkal, a nagy sikerű előadás zenei anyaga hanglemezen is megjelent.

Több mint negyven filmben láthatta a közönség. 1973-ban játszott Jókai Mór És mégis mozog a föld című regényéből készült háromrészes tévéfilmben, melyben Páger Antal Decséry főispánt formálta meg, majd tíz évvel később Kardos Ferenc 1983-as Mennyei seregek című filmjében szerepeltek mindketten. Szerepel a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Szívzűr, a Nyom nélkül, a Te rongyos élet, a Csapd le csacsi, a Megint tanú, a Presszó, a Zimmer Feri, a Kalózok, a Hippolyt, a Perlasca – Egy igaz ember története, az S.O.S. Szerelem, a De kik azok a Lumnitzer nővérek?, a Casting minden, a Tüskevár és Mancs filmekben is.

Állandó szereplője volt az Életképek című tévésorozatnak, amelyben kutyájával, Báróval tűnt fel hetente a képernyőn, játszott a Kossuthkifli című televíziós roadmovie-ban és szerepel a Keresztanyu című tévésorozatban is.

Szinkronszerepei mellett rajzfilmfiguráknak is kölcsönözte hangját, köztük a Micimackó Nyuszijának vagy a Macskafogó 2. Harvey-jának. Többször volt Bill Murray és Steve Martin magyar hangja is.

 

 

A kiváló karakterszínész inkább csapatembernek, mint "szólistának" tartja magát. Véleménye szerint a színészetet nem kilóra mérik: egy jó mondat vagy nézés sokszor ér annyit, mintha valaki elmond nyolcvan oldalt, de senkit nem érint meg.

A pályán számára fontos az alázat, a pontosság, a kollegialitás és a partnerre való odafigyelés, valamint a lámpaláz leküzdése, ő maga színpadra lépésre várva sakkozik vagy keresztrejtvényt fejt, mindezek mellett sokra tartja a humort és öniróniát.

Szacsvay Lászlót 1978-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2001-ben érdemes művész, 2013-ban kiváló művész lett. 2014-ben a nyíregyházi Vidor Fesztiválon megkapta a szakmai zsűri által odaítélt életműdíjat, 2015-ben a nemzet színészének választották. 2021-ben örökös taggá választották a Halhatatlanok Társulatában, valamint Prima díjas lett. 2022-ben átvehette a Páger Antal-színészdíjat is.

ATEMPO.sk