Siess, haza vár a mama - 75 éves lenne Barta Tamás

Barta Tamást, Magyarország legendás rockgitárosát mai napig a legjobb és legegyedibb hangú magyar rockgitárosként tartják számon. A gitáros, zeneszerző és énekes Barta által írt rengeteg sláger, köztük például az Ő még csak 14 vagy a Gyere, gyere ki a hegyoldalba, ma is a legismertebb magyar slágerek közé tartoznak.

Barta Tamás Budapesten született 1948. július 7-én. 1962 őszén kezdte meg középiskolai tanulmányait a Landler Jenő Villamosipari Technikumban, ahol Fenyő Miklós osztálytársa volt. Vele kezdett zenélni 17 évesen a Syconorban. Fenyő szerint Barta az ezt megelőző egy év alatt autodidakta módon tanult meg hangszerén játszani. A zenei alapjai megvoltak, hegedülni ugyanis tudott.

1967-től katonai szolgálatban volt, közben vendégzenészként többször föllépett a Syriusszal. 1969-től ismét Fenyővel zenélt a Hungáriában, ahol két lemezen is játszott. Ezt követően hívták el az LGT-be, mely zenekarnak az első három lemezén hallható. Emellett ő játszott az első magyar rockmusical, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról felvételein is.

A legtöbb magyar gitárostól eltérően Barta Tamás gitározásán amerikai rock&roll, rhythm&blues és country&western stílusjegyek ismerhetők fel. Barta kedvencei közé tartozott az angol Heads Hands & Feet. "Fantasztikusan játszott”, mondta róla Presser Gábor. 1970 októberében a magyar zenészszakma a legjobb gitárosnak választotta.

 

 

1974-ben karrierje csúcsán volt az LGT-vel, de ennek ellenére Barta váratlan lépésre szánta el magát. 1974-ben, Amerikai turnéjuk közben úgy döntött, hogy nem tér vissza többet Magyarországra, Amerikában akar élni. Elvette feleségül amerikai turnéjuk menedzserét, és új életet kezdett. „Cserben hagyta” zenekartársait, és leginkább az őt hazaváró özvegy édesanyját, Editet.

A korabeli törvények alapján a „hazatérés megtagadásának bűntettét” követte el, amiért Magyarországon letöltendő börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték.

 

LGT - Barta Tamás

 

Barta Amerikában stúdiózenészként is dolgozott, de kisebb együttesekben is zenélt, hétköznap pedig telemarketinges üzletkötőként is dolgozott. Jól élt, medencés családi háza lett Los Angelesben.

33 éves korában, 1982. február 16-án holtan találták meg házában. A rendőrség öngyilkosságként zárta le az ügyet, de sokak szerint alvilági leszámolásról volt szó.

A rejtélyes halálesetről Hajdú Eszter készített dokumentumfilmet Siess haza, vár a mama! címmel, amely az LGT egyik dalára utal, amelyet nem mellékesen Barta írt.

 

 

Barta Tamás édesanyjának, Editnek halála után a fogadott lánya, Judit megtalált 12 darab audiokazettát. Ezeken a kazettákon levelezett egymással Barta Tamás és édesanyja, Barta Amerikában töltött nyolc éve alatt. Barta Tamás los angeles-i otthonában kazettára mondta édesanyjának szóló gondolatait, majd a kazettákat Magyarországra küldte, ahol Edit válaszait rögzítette kazettákon, majd feladta őket postafordultával. A kazetták megrázóan intim, őszinte és drámai „beszélgetéseket” tartalmaznak a több tízezer kilométerre, két „különböző” világban élő édesanya és fia között. 

Barta Tamás és édesanyjának intim, drámai „hangos” levelei egy fojtogató anya-fia kapcsolat legmélyebb bugyraiba engednek betekinteni, miközben megismerjük a hazáját elhagyó, amerikai álomban hívő tehetség küzdelmeit az „új világban”, és kommunista érzelmű édesanyja magányát és elszigeteltségét a szocialista rendszerben.

Kirajzolódik a ’70-es évek Magyarországa és Amerikája között feszülő óriási ellentét, és anya és fia szenvedélyes beszélgetései filozófiai és erkölcsi magaslatokba érnek. A kommunizmusban vakon hívő Edit néni replikázik fia Amerikát és a kapitalizmust dicsőítő szólamaival. Történetükben az idő előhaladtával váratlan fordulatok következnek.

Edit heroikus küzdelme az útleveléért, majd amerikai útja, és az azt követő küzdelmek - egy megható és drámai kapcsolat volt köztük.

 

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Szalay Zoltán, Urbán Tamás / Fortepan