Kubik Anna, aki orvosnak készült, de végül színművésznő lett

Ma ünnepli születésnapját Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész.

Kubik Anna 1957. január 8-án, Ősiben látta meg a napvilágot Kubik Lajos és Berki Ilona gyermekeként. Általános iskolába szülőfalujába járt, majd – mivel nyelvet akart tanulni – 14 évesen kollégistaként székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban tanult tovább.

Orvos szeretett volna lenni, de hamar kiderült, hogy nem bírja a vért. Könyvesbolti eladó lett, majd az 1977-es Ki mit tud?-on szerepelt vers, próza műfajban.

1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kazimir Károly és Iglódi István tanítványaként. Ezután a Nemzeti Színházhoz került, 1991-től a Budapesti Kamaraszínház, majd a Művész Színház, végül a Thália Színház művésznője lett. 1999-től újból a Nemzeti, illetve 2000-ben Pesti Magyar Színház szerződtette, ahol 2013-ig maradt. 2002-től vendégművésze volt az új Nemzeti Színház számos előadásának is. 2013-tól szabadúszó. Még abban az évben hívták Székesfehérvárra, a Vörösmarty Színházba és Ráckevei Anna a debreceni Csokonai Nemzeti Színházba játszani, melynek azóta tagja. De Szegeden is játszik, szívesen járja az országot.

 

 

A színház mellett olyan játék- és tévéfilmekben is szerepelt, mint a Rossz orvos, a Nincs kegyelem, az Üvegfal, a Nyitott ablak, A tanítónő, vagy a Magunk maradtunk.

Munkásságát számos díjjal ismerték el. 1986-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2002-ben érdemes művész lett, 2007-ben Kazinczy-díjjal, 2009-ben Alternatív Kossuth-díjjal, majd 2011-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. 2020-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjét is megkapta.

ATEMPO.sk
Fotó: wikipedia