Derzsi György Harmónia-díjas felvidéki színművész, énekes, zeneszerző 1973. november 9-én született Pozsonyban.
Nagyszarván nőtt fel. Fiatalként énekelt a gellei Flash zenekarban, az iskolai rendezvényeken stand up-okkal, parodizálásokkal lépett fel nagy sikerrel. Később a rockoperák, musicalek is a figyelmébe kerültek és elkezdett a színház felé kacsingatni.
1994-ben első helyezést ért el a Zselízi Rockfesztivál szóló kategóriájában, ahol a Jézus Krisztus Szupersztár c. rockopera egyik betétdalát énekelte. Még abban az évben a Komáromi Jókai Színház társulatának a tagja lett, ahol a Mária evangéliuma c. rockoperában Jézus szerepét is eljátszhatta.
A győri konzervatórium mellett 1995 és 1997 között a Győri Nemzeti Színház tagja volt. 2001-ben végzett Budapesten, a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán, majd két évadon keresztül a Budapesti Operettszínház, 2004-től pedig a Szarvasi Cervinus Teátrum társulatának tagja volt.
2007-ben szerepelt A Társulat című televíziós tehetségkutató showműsorban.
Vendégszerepelt a Miskolci Nemzeti Színház, a Debreceni Csokonai Színház, az Egri Gárdonyi Géza Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a Soproni Petőfi Színház, a Győri Nemzeti Színház, Dunaújvárosi Bartók Kamara Színház előadásaiban.
2013 és 2018 között a dél-komáromi Magyar Lovas Színház színésze, rendezője, művészeti vezetője volt.
Rendezőként a János Vitéz, Az utolsó betyár, a Honfoglalás és a Kincsem című előadásokat jegyzi. 2014-ben írta első zenés darabját, Kincsem címmel, amelyet 2017-ben a Pesty Nagy Katalin szövegére komponált Vörös Rébék című musical ballada, 2018-ban a Szent László, a lovagkirály című zenés lovagi játék, tavaly A Boldogság Szövetsége című családimese-musical követtek.
2013 és 2018 között a dél-komáromi Magyar Lovas Színház színésze, rendezője, művészeti vezetője volt. Rendezőként a János Vitéz, Az utolsó betyár, a Honfoglalás és a Kincsem című előadásokat jegyzi. 2014-ben írta első zenés darabját, Kincsem címmel, amelyet 2017-ben a Pesty Nagy Katalin szövegére komponált Vörös Rébék című musical ballada, 2018-ban a Szent László, a lovagkirály című zenés lovagi játék, tavaly A Boldogság Szövetsége című családimese-musical követtek.
Rap is lesz a Kazinczy-musicalben – Derzsi György nem a díjakért alkot
2021-ben a Meskó Zsolt szövegíróval közösen alkotott A tizenötödik című musicallal megnyerték a III. Madách Musical Pályázat első helyét. A musicalt 2022. április 22-én mutatták be a budapesti Madách Színházban.
Filmzenéket szerzett Molnár Csaba filmrendező Ľudovít Štúr utolsó napjai, Sátántangó és A Látogató című filmjeihez.
Meskó Zsolt: Szerelmem, Sárdy, illetve Varga Emese–Benkő Géza: Lehár című zenés monodrámáinak előadója, melyekkel járja az országot, világot.
Vadkerti Imre és Kovács Koppány társaságában A három királyok nagy sikerű produkció tagja. 2019 tavaszán pedig megalapította a Derzsi György és a Gipsy Projekt nevű új formációját.
2021-ben ő kapta a Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díjat, 2022-ben pedig átvehette a Pro Traditione-díjat.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András