Melecsky Tibor, a Rajzolt Figurák frontembere emlékére

Emlékezzünk Melecsky Tiborra, aki a Rajzolt Figurák zenekar alapítója, frontembere, valamint közismert kürti borász volt.

Melecsky Tibor 1973 szeptember 21-én született. Gitárosként kezdte az Avantgarden bandában, akikkel 1991-ben voltak a legaktívabbak, melyből rövid időn belül megalakult a Temetkezési Vállalat zenekar. Itt már énekesként is bemutatkozott, majd a zenekar feloszlása után 1994-ben megalakították a Rajzolt Figurák formációt Melecski Zoltánnal és Melecski Lalival. A népszerű zenekar búcsúkoncertjét a Pepsi Szigeten tartotta, de utána is többször összeálltak. Utolsó koncertjeiket 2018-ban adták.

48 éves korában, súlyos betegség következtében hunyt el 2021. október 16-án. Emlékezzünk rá néhány felvétellel:

 

 

 

ATEMPO.sk