25 éve nincs köztünk Vámosi János EMeRTon-díjas énekes, a magyar tánczene egyik jelentős alakja volt, akárcsak felesége, Záray Márta.
Bicskén született 1925. augusztus 2-án. Már kisiskolás korában szaxofonozni tanult. Gépipari technikumban érettségizett, majd munka mellett a Király utcai zeneiskolába járt, ahol hangképzést és zeneelméletet tanult.
1948-ban kapta meg énekesi működési engedélyét. Záray Mártával – aki negyvennégy éven át, haláláig felesége volt – 1950-ben ismerkedett meg, 1953-ban kötöttek házasságot.
Azóta együtt énekeltek, és dallamos slágereikkel hamar népszerűvé váltak. Munkájuk során fontosnak tartották a közönséggel való személyes kapcsolattartást, ezért műsorukkal járták az országot, külföldön is gyakran szerepeltek. Sok rádió- és tévéfelvételük készült.
Első közös nagylemezük ugyan csak pályafutásuk 25. évfordulóján jelent meg, de hamarosan gyémántlemez lett. Ezen hallható a slágerré vált Homokóra és a Járom az utam című dal is.
Művészi pályája elismeréseként – Záray Mártával együtt – 1992-ben az Artisjus Zenei Alapítvány jutalomban részesítette, 1994-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetést.
Budapesten hunt el 1997. szeptember 18-án. Sírja, ahol feleségével együtt nyugszik, Tatabányán, az Újtelepi temetőben található.
Keresztlányuk kezdeményezésére létrehozták a Záray Márta – Vámosi János Kulturális, Művészeti és Emlékezeti Alapítványt azzal a céllal, hogy őrizze és ápolja a művészházaspár zenei hagyatékát. 2002-ben egykori otthonukban (Budapest II. kerület Orsó utca 13.) emlékszobát nyitottak, valamint nevükkel díjat alapítottak. A díjjal azok előadóművészeket ismerték el, "akik tovább járják az utat", azaz tehetségükkel szolgálják a közönséget. A díjazottak között van Kovács Kati, Aradszky László, Korda György, Balázs Klári, Harangozó Teri, Payer András, Illényi Katica is.
ATEMPO.sk
Fotó: Hunyady József, Szalay Zoltán / Fortepan