Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező 1946. november 24-én született Budapesten.
1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kecskeméti Katona József Színházba szerződött. 1979-ben átszerződött a fővárosi Nemzeti Színházba, 1983-ban lett a Madách Színház tagja, ahol haláláig sok sikeres szerepet játszott. Többek között Shakespeare Tévedések vígjátékában, a Szeget szeggelben, Drizic Dundo Maroje című művében vagy Brecht Koldusoperájában láthatta őt a közönség.
1992 és 1994 között az Arizona Színház tagja lett, majd 1994-től Sopronba szerződött. 1998 óta a Soproni Petőfi Színház és a budapesti Nemzeti (2000 óta a Pesti Magyar Színház) munkatársa. 2003 és 2008 áprilisa között a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója. 2014-től haláláig a Veres 1 Színház társulatának tagja volt.
35 filmben szerepelt. Színpadon a Hamlettől a Rettegi Fridolinig megközelítőleg 300 szerep és 25 rendezés volt a háta mögött.
A tévénézők a Végre, hétfő! című 1971-es tévéfilmből, az 1982-ben bemutatott Csak semmi pánik című Ötvös Csöpi filmből vagy az 1985-ös Gyerekrablás a Palánk utcában című tévéfilm Kondor papájaként ismerik. Legismertebb tévés sorozata, melynek főszerepét játszotta, a 80-as évek közepén készített Kémeri volt. Az ezredforduló után szerepelt a Pasik című sitcomban vagy A korán jött polgár című tévéfilmben.
Az ő hangján szólalt meg 1989-es Vili a veréb Cipúrja, és a '88-as készült Az erdő kapitányának főgonosza, Zéró. Szinkronszínészként ia sokat foglalkoztatták. Hangját a ’90 után születettek is jól ismerik, hiszen a Simpson család Homér Simpsonjának is Székhelyi József kölcsönözte kellemes orgánumát.
Többször házasodott, hat gyermeke és több unokája van.
2017 novemberében tüdőrákot diagnosztizáltak a szervezetében. 71 éves korában hunyt el 2018. augusztus 22-én.
Munkásságát 1985-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.
ATEMPO.sk
Fotó: eletmenete.hu