Latabár Kálmán Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, ahogy rajongói – főként a gyereknézők – nevezték: a Latyi, a 20. század egyik legnépszerűbb magyar komikusa volt.
A híres színészdinasztia leszármazottja: dédapja Latabár Endre, nagyapja Latabár Kálmán Árpád, apja id. Latabár Árpád, akik mindannyian neves színészek voltak. Fia, ifjabb Latabár Kálmán ugyancsak színész lett.
Kecskeméten született 1902. november 24-én Latabár Árpád színész és Deutsch Ilona színésznő gyermekeként. Rákosi Szidi színiiskoláját végezte el. 1922-ben a Várszínházban lépett először közönség elé, mint táncos komikus. Kezdetben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, majd 1927–33 között Árpád öccsével együtt zenés artistaszámokkal turnézott külföldön.
Felléptek a világhírű rendező, Max Reinhardt színházában is (A két Ajax; Offenbach: Szép Heléna); Reinhardt a testvérpárt az európai fiatal színésznemzedék legjobbjának tartotta. A kritikusok Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították őket.
Hazatérését követően különböző fővárosi zenés színházakhoz szerződött. Első filmje 1937-ben készült el. Ez év augusztus 28-án Budapesten, az Erzsébetvárosban feleségül vette Walter Katalint (Walter István és Brandeisz Erzsébet lányát). 1938-ban született Kálmán fiukat – aki felnőttként ugyancsak a színészmesterséget választotta – római katolikusnak keresztelték, miután a szülők megegyeztek abban, hogy leendő gyermekeik az anya vallását követik.
Latabár Kálmán 1945-től mindvégig a Fővárosi Operettszínházban játszott. Máig emlékezeteset alakított Menelaosz (Offenbach: Szép Heléna), Bóni (Kálmán I.: Csárdáskirálynő), Frosch (Strauss: A denevér) és Nyegus (Lehár: A víg özvegy) szerepében.
Kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönöző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, virtuóz „ügyetlensége”, egyéni humora óriási népszerűséget szerzett számára. Árpád testvérével gyakran lépett fel groteszk duettszámokban. Minden szerepére hallatlan gonddal készült; színpadi „rögtönzései” sikerének titka a sokszoros próba, a pontos begyakorlás volt. Játékával senkit sem állított pellengérre, szerette az embereket, felszabadult kacagásukat.
Munkásságát 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanabban az évben érdemes művész lett, 1953-ban pedig megkapta a kiváló művész kitüntetést.
Egyre súlyosbodó cukorbetegségben szenvedett, melynek kezelését nehezítette a színészi mesterséggel járó állandó stressz és a rendszertelen életmód. Utolsó hónapjai a lakás és a kórház között zajlottak, utolsó hetei már csak a kórházban. Állapota 1970 elején válságosra fordult, s a nagy nevettető január 11-én örökre lehunyta szemét.
„A pálya lezárult” – jelentette a halálhírt aznap este a televízió. A remek színészt, az őskomédiást, a clownt, a humoristát, a virtuóz táncost egy egész ország gyászolta, a szakma és a sajtó méltón elsiratta. Feledhetetlen alakításainak emlékét máig őrzi az utókor.
Születésének 75. évfordulóján, 1977-ben Kecskemét Város Tanácsa emléktáblát helyezett el az épületen, mely szülőháza helyén áll. Az emléktáblát 2008-ban felújították.
ATEMPO.sk
Fotó: Fortepan (Uj Nemzedék napilap, Inkey Tibor, Szalay Zoltán), MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!
