Ma ünnepli születésnapját Molnár Piroska a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Molnár Piroska Ózdon született 1945. október 1-én. Szülei Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1964-ben vették fel. 1968-ban végzett, eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon. A főiskola elvégzése után Babarczy László beajánlotta a Nemzeti Színházba, viszont Both Béla igazgató nem vette fel.
1968-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. Az első kaposvári korszakban olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és Babarczy László. A színpadon olyan kollégákkal dolgozott együtt mint Koltai Róbert, Csákányi Eszter, Lázár Kati, Máté Gábor, Jordán Tamás, Pogány Judit vagy Lukáts Andor.
Ebben a korszakban szerepelt a legendás Árvácska című filmben, amely Karlovy Varyban díjat nyert.
1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz kötötte szerződés, ahova szinte az egész korábbi kaposvári társulattal együtt ment át. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősítette. 2002 és 2013 között újra a Nemzeti Színház tagja volt, ahonnan Alföldi Róbert leváltásával ő is távozott, azóta a Thália Színház tagja. Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak.
A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját.
Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter (egykori férje), Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt.
2011-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születése évfordulóján, december 8-án (először 2011-ben) adják át.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen színpadi beszédet tanított, osztályvezető tanár volt. 2017-től Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanít.
Jelenleg többek közt a Keresztanyu sorozatban is láthatjuk őt a képernyőkön.
Művészetét 1977-ben Jászai Mari-díjjal, 1981-ben érdemes, 1990-ben kiváló művész címmel ismerték el.
1995-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. A Bors néni két felvonása között kapta meg a díjat, amely akkor még nem szobor, hanem érem volt, és zavarában elhagyta: ottfelejtette a színházban.
1999-ben a közönség szavazatai alapján megkapta az Örökös Tagság kitüntető címet a Halhatatlanok Társulatában. 2011-ben a nemzet színésznévé választották, 2013-ban pedig Prima Primissima Díjat kapott, 2015-ben a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját vehette át.
2022-ben Psota Irén-díjban részesült, és életműdíjat kapott a CineFesten.
ATEMPO.sk
Fotó: RTL Klub, Szkárossy Zsuzsa