Dalok és érdekességek a születésnapos Paul McCartneyról

Ma ünnepli születésnapját Paul McCartney angol zenész, zeneszerző és producer, a Beatles alapítótagja.

Elismerten a 20. század egyik zenei ikonja, a brit rockzene megtestesítője. Az USA-ban huszonkilenc listavezető kislemezével ő tartja a rekordot; ebből húszat a Beatles, a maradék kilencet a Wings tagjaként, valamint szólókarrierje során adott ki. Csaknem hat évtizedes pályafutása során több mint 500 millió lemezt adott el világszerte. Nagy-Britanniában ő minden idők legsikeresebb albumkészítője, 1997-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte, az USA-ban eddig 21-szer kapott Grammy-díjat, és kétszer is beiktatták a Rock & Roll Hírességek Csarnokába. Nagy hatású basszusgitáros, elismert gitáros, zongorista és dobos.

 

 

McCartney és John Lennon volt a Beatles két fő dalszerzője és az ebben az időszakban írt dalait, mint a Hey Jude (1968), az Eleanor Rigby (1966), a Yesterday (1965) vagy a Let It Be (1970) rendszerint a könnyűzene történetének legjobbjai közé sorolják. Ő írta a Helter Skelter (1968) című dalt is, melyet sokan az első heavy metal-dalnak tartanak.

 

 

A Beatles 1970-es feloszlása után is sikeres művész maradt. Az 1970-es években Wings nevű zenekarával, majd később szólókarrierje során Nagy-Britanniában és az USA-ban 30 Top-10-es kislemeze jelent meg, többek között a Maybe I'm Amazed (1970), a Live and Let Die (1973), a Band on the Run (1973), a Silly Love Songs (1976), a Pipes of Peace (1983) és a Stevie Wonderrel közösen előadott Ebony and Ivory (1982).

Legújabb lemezét egyedül, a farmján készítette el McCartney III ímmel, ami negyven év elteltével követi elődjeit: McCartney (1970), McCartney II (1980).

 

 

Sokszor vetik a szemére – leginkább a brit sajtó – hogy régimódi. Ennek ellenére még ma is rengetegen kedvelik. A zenélés mellett gyakran fest (bár eddig még nem rendezett kiállítást), támogatja az állatvédő szervezeteket, a taposóaknák felszedésére irányuló kezdeményezéseket és lelkes híve a vegetarianizmusnak.

 

HÁROM ÉRDEKESSÉG

  • Sok híres zenészhez, például Jimi Hendrixhez, Ringo Starrhoz vagy Mozarthoz hasonlóan McCartney is balkezes.
  • Az egyetlen Beatles-tag, aki elvégezte a középiskolát (művészeti szakközépiskola).
  • Amellett, hogy a Beatlesben, a Wingsben és szólóénekesként is dolgozott, 50 Top 10-es sláger szerzője vagy társszerzője is volt. Ha ehhez hozzáadjuk a Beatles 49 U.S. TOP 40-es slágerjét, akkor a statisztikák szerint Elvis Presley után a második legsikeresebb popzenei szerző.

 

Dokumentumfilm-sorozat készül Paul McCartney-ról

55 éve vette fel Paul McCartney a Yesterday-t – több ezer feldolgozás készült belőle

Paul McCartney egyedül a farmján készítette új, karanténalbumát

 

"Nem én kezdeményeztem a szakítást. Az a mi Johnnynk volt" - a Beatles feloszlásáról

Film készül a torontói zenei fesztiválról, mely a Beatles felbomlásához vezetett

Get Back - könyv a Beatles utoljára kiadott lemezének készítéséről (+VIDEÓ)

Roni, ATEMPO.sk