50 éves Orsovics Yvette karnagy, tanár

Ma ünnepli 50. születésnapját Orsovics Yvette karnagy, zenepedagógus, tankönyvszerző, aki négy komáromi és két nagymegyeri kórust vezet úgy, hogy közben két iskolában is oktat.

Yvette Dunaszerdahelyen látta meg a napvilágot 1971. április 15-én. Alapfokú tanulmányait Nagymegyeren végezte, majd a Lévai Pedagógiai Szakközépiskolában érettségizett 1989-ben. Óvodás kora óta állt színpadon, énekelt, szavalat, majd zongorázott.

A Nyitrai Pedagógiai Főiskola hallgatójaként magyar–zene szakos tanári diplomát szerzett, majd tanulmányait a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben folytatta angol nyelven 1996−98 között. 2003-ban a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia Zenetanárképző kiegészítő képzését karvezetői diplomával végezte. 2008-ban felvételt nyert a budapesti ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájába, amelyet sikeresen abszolvált.

 

Orsovics Yvette

 

Már 1989-től tanított a Bősi Művészeti Alapiskolán, majd 1998-tól folyamatosan oktatott zongorát, zeneelméletet és karéneket a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskolában. 1998−2003 közt a komáromi Marianum Egyházi Alapiskola tanára volt. 2004-től pedig tíz éven keresztül a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának pedagógusa. 2006-tól óraadó tanárként, jelenleg pedig főállásban a komáromi Selye János Egyetem Pedagógiai Karának adjunktusa. Részmunkaidőben a marianumos diákokat is tanítja.

Művészeti tevékenységét a kórusvezetés jellemzi. 1998-tól a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar karnagya, s a Nagymegyeri Művészeti Alapiskola ének szakos diákjaiból alakult kórust is vezeti. Szintén karnagya a Marianum Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana kórusainak, valamint 2013-ban megalapította a Selye János Egyetem Kórusát.

Kórusaival számos sikert ért el, és sok-sok díjban, elismerésben részesült.

Kutatótómunkájának központi témája a zenei nevelés módszertana, valamint a tankönyvelemzés és tankönyvkutatás. Zenei alapismeretek címen négy tankönyvet írt alapiskolásoknak.

„Szerencsésnek tartom magam azért, hogy a zene a munkám s egyúttal a hobbim is.” - mondja Orsovics Yvette.

Isten éltesse sokáig!

Roni, ATEMPO.sk