Fenyő Miklós rock and roll énekes, zenekarvezető, billentyűs Budapesten született 1947. március 12-én.
Édesanyja Gonda Alice kozmetikus, édesapja Fenyő Elemér gépészmérnök. Iskoláit a Pannónia utcai általános iskolában kezdte, majd szüleivel az Amerikai Egyesült Államokba költöztek. Hazatérésük után végül a budapesti Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett. Az USA-ban töltött kisiskolás évek alatt nagy hatással volt rá a kinti rock'n roll zene, mely később meghatározta életét.
1967-ben alapította a Hungária együttest, ekkor jelent meg első kislemeze, mely a Csavard fel a szőnyeget és a Rémlátomás című dalokat tartalmazza. Egy évre rá a Csavard fel a szőnyeget című számmal nyerte meg a Ki mit tud? -ot.
1970-ben jelent meg első nagylemeze a Hungáriával közösen, Koncert a Marson címmel, majd országos koncertturnéra indult. 1973-1979 között Nyugat-Berlinben, a Szovjetunióban, az NDK-ban, Lengyelországban, valamint az NSZK-ban is turnézott.
1980-ban a már új felállásban zenélő Hungáriával megjelent a Rock and Roll Party c. lemezük, melyből 600 000 példányt adtak el, akárcsak az 1 évvel később debütáló Hotel Menthol-ból (100 000 példány után aranylemezzel, 250 000 után pedig platinalemezzel díjazták a tagokat).
1981-ben nagydíjat nyert a Limbóhintó című dallal a tánc és popdal fesztiválon, melyből 250 000 példányban kelt el, így arany- és platinalemez díjat kapott.
1982 márciusában a Hungária 15 000 néző előtt adott koncertet a Budapest Sportcsarnokban, majd megjelent az Aréna című lemezük. Ezt követően szakadt három részre a zenekar és alakult meg az R-Go és a Dolly Roll.
1983-ban elkészült az Egy pillanat veled című zenés portréfilm, és még ebben az éveben jelent meg Fenyő első szólóalbuma Miki címmel. Ezt követően még kilenc lemeze jelent meg.
1986-1988 között a megváltozott formációjú Modern Hungáriával jelenik meg 3 albuma, majd 1992-ig fiatal tehetségek menedzselésével foglalkozik, mint például Szandi, a Step és a Park együttes (utóbbiban alapítótag is volt).
1995-ben a Népstadionban az 1980-as évek elejéről származó felállású Hungáriával adott koncertet 70 000 néző előtt.
https://www.youtube.com/watch?v=527fcfpTsYg
1998-ban a Budapesti Operett Színház bemutatta Hotel Menthol című musicaljét, ami CD-n is megjelent. 2001 októberében mutatták be a Made in Hungaria című önéletrajzi zenés játékát a József Attila Színházban. Ebből 2009-ben film is készült.
Utolsó lemeze 2007 augusztusában jelent meg Kell egy álom címmel. 2008-ban a Megasztár 4 zsűrijének volt a tagja.
2017-ben kapta meg a Fonogram Életműdíját. Ezen kívül az elmúlt években Artisjus Életmű-díjjal, Huszka Jenő-díjjal, Arany Zsiráf Mahasz nagydíjjal és EmeRTon-díjjal is elismerték munkásságát.
ATEMPO.sk