70 éves Mikó István

Mikó István Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, zenész, zeneszerző, érdemes művész ma ünnepli kerek születésnapját.

A közkedvelt művész Budapesten született 1950. október 22-én. Már 12 évesen a Tavasz, nyár, ősz c. dalban kislemezen énekelt Sennyei Vera, Bilicsi Tivadar, Záray Márta és Vámosi János társaságában.

A népszerű Kaláka együttes alapító tagja, 1969–1973 között zenélt velük, majd ennek köszönhetően felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1977-ben végzett.

A zene az egész életet végigkíséri. Főhangszere a hegedű volt, amit Dullien Kláránál tanult, de a gitár és más hangszerek sem voltak idegenek tőle.

 

 

 

Színészi karrierje a Thália/Arizona Színházban indult (1991–1993 között az Arizona igazgatója), közben egyúttal 1991-től a Soproni Petőfi Színház igazgatója volt (2002. január 1-jén mondott le), 1986–1987 között az Operettszínház vendége, majd 1987-től másodállású tagja. A kisvárdai Várszínház egyik alapítója, 2003 óta a Turay Ida Színház színésze, rendezője és szakmai igazgatója.

A Mindhalálig Beatles című zenés darabért 1993-ban EmeRTon-díjat kapott.

 

https://www.youtube.com/watch?v=62b8qGT7d2E

 

Népszerű szinkronszínész, állandó szinkronszerepei közé tartozik Robin Williams, a Disney-féle Micimackó, Breki a Muppet Show-ból, vagy Dzsini a Disney Aladdinjából, vagy a magyar A nagy ho-ho-horgász rajzfilm jól ismert kukaca.

EZ HALLGASD MEG! Mikó István kedves dalban marasztal otthon minket

1988-ban jelent meg nagylemeze „Miko® csendül fel a régi nóta” címmel, mely korongon néhány saját szerzeménye is szerepel. Ezek közül az egyik legismertebb a Szenes Iván szövegére írt „A magam erejéből lettem senki” című dal.

EZ, ATEMPO.sk