Új albummal jelentkezett a hazai világzenei színtér üde színfoltja, a Cabaret Medrano. Az ethnodzsesszes, latinos zenei világot mutató Esővonat a Kamondy Imre által vezetett csapat harmadik stúdióanyaga.
A CD újragondolt korábbi számokat és új felvételeket egyaránt tartalmaz. A négy régi felvételt a Cabaret Medrano két alaptagja, Kamondy Imre énekes, dalszerző, szövegíró és Verebes György zongorista, zeneszerző eredetileg előző zenekarával, a Vadsanzonnal jelentette meg, még a kilencvenes évek végén. Közülük kettő, az Angyalpor és az Esővonat zeneszerzője a 2008-ban elhunyt kiváló gitáros, Dénes József Dönci.
"Azért elevenítettük fel a múltat, mert a Vadsanzonnal ezeket a számokat anno nem tudtuk kellően kiérlelni, elégedetlen voltam a hangzással, a hangszereléssel. Eddigi zenei pályafutásom során most sikerült először igazán egységes hangzást kialakítanunk, ami Puha Szabolcs hangmérnök érdeme, aki nagyszerűen megoldotta a keverést, a hangszerek beállítását. Sikerült visszahoznunk a koncertek élő varázsát a stúdióban, ami a mi esetünkben különösen fontos dolog" - mondta Kamondy Imre.
Az énekes-szövegíró hét éven át, 1989-ig volt színész a kaposvári Csiky Gergely Színházban, majd 1993 és 2000 között az underground világába sorolható Vadsanzon zenekar frontembereként tevékenykedett. Tucatnyi filmben szerepelt, például Rózsa János Boszorkányszombatjában (1983) és Gothár Péter Idő van című mozijában (1985). A Cabaret Medrano 2001-ben alakult, hat évvel később adta ki első lemezét Éjszakai járat címmel, ezt követte 2010-ben az Ez mind nem volt.
"A felújított Vadsanzon-számok és a friss szerzemények esetében is pluszt ad a Cabaret Medranóhoz 2012-ben csatlakozott György Andrea hegedűjátéka. Régebben Darvas Bence, aki hat hangszeren játszott velünk, hegedült is, de az nem volt hangsúlyos, holott ezekben a számokban korábban is nagyobb szerepet játszhatott volna a hangszer. Szintén többletet jelent a zenei karakterben, hogy a Vadsanzonban még nem tangóharmonikáztam, a Cabaret Medranóban viszont igen. Ez jól passzol az új számokhoz, például a nyitódalhoz, a Milonga del Borgeshez, ami a tarantella táncot hozza elő" - fejtette ki Kamondy Imre.
Kitért arra, hogy Darvas Bence a 2010-ben megjelent Ez mind nem volt című lemez után kilépett, de a nagyobb koncerteken és a stúdiófelvételeken jelen van, akárcsak a szaxofonon és kavalon játszó Nemes János, aki két dalt (Cordoba, Havasi szél) is szerzett az új anyagra. Két éve a Cabaret Medrano tagja Grénus Tímea klarinétos, valamint Szert Zsigmond dobos, aki Pfeiler Ferencet váltotta.
"A Cabaret Medrano korábban is világzenét játszott, de az első két lemezen volt egy erős színházi, filmes, kabarés vonása a stílusnak, erős brechti hatásokkal. Az évek alatt sok hasonló koncepciójú produkció nőtt ki mellettünk, említhetem a Budapest Bárt vagy a Kistehént, ezért kicsit eltoltuk a hangsúlyt az ethnodzsessz, az afrolatin felé, talán van bennem valami atavisztikus, ami a ritmikát és a hangszerelést illeti" - jegyezte meg a frontember.
A spanyol vonal jegyében flamencósan, de kelet-európai ritmusvilággal zenésítették meg Federico García Lorca lovasballadáját Cordoba címmel, a Zimbá pedig egy afrikai utazás, amelynek a szövegét kollázsszerűen rakta össze szuahéli nyelvből Kamondy. Utóbbi számban a Vadsanzon egykori zenészei, Czakó Péter (basszusgitár), Gyenge Lajos (dob), Mezőfi István (dzsembe) és Molnár Tamás (szaxofon) is hallhatók. Az anyagon szerepel egy másik versmegzenésítés is, Vlagyimir Viszockij költeménye egy szelíd bokszolóról.
Kamondy Imre elmondta, hogy a Cabaret Medrano viszonylagos rendszerességgel, havonta kétszer-háromszor játszik, Budapesten december 5-én a Pótkulcsban lesz koncertjük.
Az Esővonat című album különös zenei világát a CD-hez mellékelt füzetkében Rontó Lili illusztrációi teszik teljessé: ezeken a képeken a zenekar tagjai utaznak az Esővonaton. A Cabaret Medrano lemezét a NarRator Records adta ki.
ATEMPO.sk / MTI