HAZAI-MUTATÓ: Modern metál a keleti végekről - Alone Avenue

A modern metál egyik friss hazai képviselője a királyhelmeci Alone Avenue. A jelenleg öttagú csapat története még 2014-ben indult.

A zeneszerető alapítótagok egy iskolába jártak és jött az ötlet, hogy hobbiból alapítsanak egy zenekart. Kisebb rendezvényekre, bárokba kaptak fellépési meghívást és onnantól kezdve nem volt megállás.

A két alapító Németh Olivér és Tamók Bence kiegészülve Glovicky Mátéval első ízben Ecstasy 31 néven zenélt. Később Fading Lights-ként futott a banda, amikor is 2 énekessel (Illés Anna és Michalák Natália) és egy dobossal (Szimkó Dániel) is kibővült a csapat.

Az Alone Avenue nevet hivatalosan és véglegesen 2015 júniusában vették fel, amikor egy új énekesnőt köszönthettek a zenekarban Bagos Viktória személyeben. A jelenlegi formájában 2016 augusztusától zenél együtt a csapat a következő felállásban:

Strausz Boglárka – ének
Feke Ádám – ritmusgitár
Tamók Bence – basszusgitár
Németh Olivér – szólógitár
Szimkó Dániel – dob

 

Strausz Boglárka

 

„Főként a modern metál stílusban mozgunk. Magyar előadók közül az AWS inspirál minket, külföldiek közül pedig a Halestorm.” - árulták el a zenekar tagjai.

A banda az elején feldolgozásokat játszott, majd később több alkalommal a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjébe is bejutottak, ahol már saját szerzeményekkel, megzenésítésekkel mutatkoztak be.

„Mindig is megvolt bennünk a késztetés, hogy saját dalokat is írjunk. 2017-ben a verséneklők országos versenyén Nagy László Ki viszi át a szerelmet c. megzenésítéssel a negyedik helyen végeztünk és ezek után már nem volt kérdés, hogy bele fogjunk-e a dalszerzésbe vagy sem.”

 

Alone Avenue

 

2018-tól pedig már tudatosan dolgoznak, hisz nyár végén meg is jelent a zenekar bemutatkozó dala a legnagyobb videómegosztón.

„A dalszövegeket az énekesnőnk, Bogi írja, a zenei alapot pedig a zenekar többi tagja szerzi. Szövegeinkben az érzelmekre összpontosítunk, legyen az boldogság, szabadság, csalódottság vagy éppen harag. Minden olyan életérzést dalba foglalunk, amit a mai fiatalság át tud érezni.”

A bemutatkozó daluk a Csakis a tied címet kapta, melyhez egy szuper klipet is készítettek. „A dal a nyárról szól, arról, hogy legyünk szabadok és ne féljünk az ismeretlentől.”

A videót Kocska Ádám készítette, akit a Kilowatt zenekarból ismerhetünk. „A forgatókönyv ötlete Ádámmal közösen született. Helyszínül a királyhelmeci repülőteret választottuk.”

 

 

A zenekar dolgozik már a legújabb klipjén, amit hamarosan közzé is tesznek youtube csatornájukon. Hogy ne maradj le érdemes követni közösségi oldalukat is, de persze portálunkon is megjelenik majd az újdonság.

Az Alone Avenue egy igazán ígéretes fiatal formáció, de a keleti végeken sem egyszerű a helyzet. „Mindent a saját erőnkből csinálunk és szervezünk, ahhoz, hogy egy kicsit is előrébb jussunk.” - zárták a beszélgetést a zenekar tagjai.

Sok sikert kívánunk nekik. Hallgassátok a dalaikat és menjetek el a koncertjeikre!

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Kocska Ádám