A Syrius a magyar progresszív rock, dzsesszrock történetének egyik legfontosabb zenekara volt. A közelmúltban megjelent Fáradt a Nap című CD a csapat kevéssé ismert oldalát, a beat-, illetve funky-korszakban készült kislemezeket, ritkaságokat is bemutatja.
"A Fáradt a Nap volt az első szám, amit a Syriusnak írtam, mégpedig az 1969-es táncdalfesztiválra. Bár egy kellemes dal és Orszáczky Jackie szépen elénekelte, nem jutottunk vele a döntőbe. Én egy évvel korábban léptem be a zenekarba, és kísérletezgettem, próbáltam szokatlan dolgokat beletenni a szokásos sablonokba, a Fáradt a Nap fúvósokkal megtámogatott középrészét például manapság funkysnak, groove-osnak mondanák. Akkor írtam, amikor egy este egy kis ivászat és csajozás után hazamentem az Erzsébet sörözőből és leültem a zongorához" - mondta Pataki László, a Syrius orgonistája.
http://www.youtube.com/watch?v=dfmJgPPRgww
A dal Barta Tamás, az LGT későbbi, tragikus sorsú gitárosa közreműködésével készült, és - ahogy a GrundRecords kiadványának füzetkéjéből is kiderül - az együttes, valamint a magyar rock történetében egyaránt fordulópontot jelentett. Az addig beatformációként 1962-től működő Syrius a progresszív, a fúziós rock iránymutató együttese lett, kialakult a csapat nagy felállása: az alapító Baronits Zsolt szaxofonozott, Pataki László orgonált, Orszáczky Miklós "Jackie" basszusgitározott és énekelt, Ráduly Mihály szaxofonozott és fuvolázott, Veszelinov András pedig dobolt.
A Fáradt a Nap című anyag első részén a Syrius 1967-ben és 1968-ban kislemezeken megjelent beatfelvételei, magyar nyelvű számok (köztük a cigányzenére kikacsintó Így mulat egy beates magyar úr) és angol nyelvű feldolgozások (a Kinks-féle Dead End Street) szerepelnek. A Syriusban ebben az időszakban megfordult például Fehér Lajos dobos, Mogyorósi László gitáros, Molnár Ákos szaxofonos, Pápai Faragó László énekes, orgonista, Rákosi László gitáros és Varga Dénes basszusgitáros.
"Jackie és Mogyorósi Laci gitáros az Új Rákfogóban játszott korábban, én 1966 és 1968 között a Liversingben, aztán rövid ideig trióban zenéltünk együtt. Az Astoriánál véletlenül találkoztunk Baronits Zsolttal, így léptünk be a Syriusba, Veszelinov éppen akkor szállt ki a Metróból, Ráduly Misi pedig kiváló dzsesszzenész volt, őt a Halló bárban láttam fújni" - idézte fel Pataki László.
A Syrius tagjai nemcsak rendkívül képzett zenészek voltak, Orszáczky Jackie nagyszerűen énekelt is, Pataki szerint ő ugyanazt a stílust képviselte akkoriban, mint David Clayton-Thomas, a Blood, Sweat & Tears frontembere. A zenekar egy meghívásnak köszönhetően 1970-ben eljutott Ausztráliába, ott komoly sikereket aratott, ám hazatérve a hivatalos kultúrpolitika ellehetetlenítette a Syriust, dalaikat nem játszotta a rádió, lemezüket akkori mércével nagyon kis példányszámban adták csak ki, Nyugatra nem engedték többé ki zenélni őket.
A Syrius hőskorszakából hallható a CD-n az Ausztráliában megjelent Devil's Masquerade (Az ördög álarcosbálja) című angol nyelvű lemezről kimásolt promóciós kislemez két dala, az I've Been This Down Before, valamint a Concerto For A Three-Stringed Violin And Five Mugs of Beer, mindkettő Pataki szerzeménye. Szintén szerepel a CD-n a Magas fák között című 1973-as demófelvétel, amely egy soha meg nem jelent nagylemezen szerepelt volna.
"Ha akkor sikerül kijutnunk Amerikába, minden másként alakult volna, ezt a zenét ott el lehetett volna adni. Talán az is segített volna, hogy amikor egy évig kint voltunk Ausztráliában, onnan rögtön átmegyünk Amerikába, ahol már akkor szerződés várt minket" - mondta a billentyűs.
Ahogy egy későbbi dalcímben szerepelt, a Syrius álmai széttörtek. A csapat - amelyben akkor már a fiatal gitáros tehetség, Tátrai Tibor is játszott - jelentősen átalakult, a dzsesszrock-korszak véget ért: Ráduly 1973-ban Amerikába távozott, Orszáczky Jackie 1974-ben Ausztráliába disszidált, Pataki Ausztriába ment. Baronits újjászervezte a zenekart, a Syrius 1978-ig tartó harmadik, utolsó korszakában a könnyedebb, funkos, soulos zene felé fordult - ezt az időszakot is több érdekes felvétel (például a Sápadt fényű ablak, a Szép az élet vagy az Állj meg egy szóra) idézi fel a Fáradt a Nap című CD-n. A vége felé megfordult a Syriusban mások mellett Schöck Ottó (orgona) vagy Ullmann Ottó (basszusgitár) is.
A Syrius 2001-ben egy paksi és egy margitszigeti koncertre még utoljára összeállt: Baronits akkor már nem élt, de Orszáczky, Pataki és Ráduly hazajött a fellépésre, amelyen ott volt Veszelinov, valamint Tátrai és mások is. Veszelinov 2007-ben, Orszáczky egy évvel később hunyt el. "Csodás hangulat volt a Margitszigeten, írtam egy számot God Is Only One címmel, amit Jackie a feleségével, Tina Harroddal közösen énekelt el" - fűzte hozzá Pataki László.
Mint megjegyezte, nem követte különösebben a különböző kiadóknál az elmúlt húsz évben megjelent archív Syrius-felvételek sorsát. Ma is Bécsben él, osztrák állampolgár, sokáig éjszakai mulatókban dolgozott, manapság egy gospel-soul formációban van benne. "Az elmúlt években többször felléptem Budapesten, ha hívtak a régi barátok, volt Liversing-buli is. Ráduly Mihállyal, aki néhány éve ismét Budapesten él, kapcsolatban vagyok, meg ott van a Zappa-Syrius Emlékzenekar, amelyikbe szintén beszállok" - mondta Pataki László.
ATEMPO.sk
forrás: MTI