Concordia Vegyeskar – bemutatjuk a XVII. Kodály Napok résztvevőit

A komáromi Concordia Vegyeskar 1980 májusában alakult a CSEMADOK komáromi helyi szervezete mellett, majd a kórus támogatója lett a Városi Művelődési Központ is. Jelenleg a Concordia Chorus Polgári Társulás segíti az énekkar aktív tevékenységét. A kórus 1981-től a galántai Kodály Napok többszörös aranykoszorús résztvevője, a szlovák kóruséletben is eredményes együttes. Rendszeresen fellépnek Komárom kulturális eseményein. Önálló hangversenyeik mellett a Felvidék magyarlakta falvaiban is gyakran szerepelnek. II. János Pál pozsonyi (1990) és budapesti (1991) látogatásán is a meghívott kórusok között énekeltek. Felléptek már Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, s természetesen a legtöbbször Magyarországon, kórusversenyeken, fesztiválokon. 2000-ben az amerikai Református Egyház meghívásaként az Amerikai Egyesült Államokban 18 estét betöltő hangversenykörúton vettek részt, többek között Clevelandban, Washingtonban, New Yorkban adtak nagysikerű koncertet.

Az énekkar első CD-jét 2010-ben, majd 2013-ban második hangzóanyagát jelentette meg, amellyel a kórus a 150 éve alapított Komáromi Dalegylet emléke előtt tisztelgett.

2016-ban a Szlovákiai magyar zenei díj, a Harmónia-díj nyertese, az év komolyzenei szólistája, kórusa vagy zenekara kategóriában. Vezetőjük a megalakulás óta Stubendek István karnagy.

 

Stubendek István
A kórus karnagya Stubendek István.

ATEMPO.sk