A bősi CSEMADOK Alapszervezetének szárnyai alatt működő Kék Duna Vegyeskar 2016 őszén ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját. A kórus munkáját több karnagy is irányította, a jelenlegi karnagyuk Mgr. Hozák Margareta, pedagógus, aki 2005-től vezeti a kórust.
Megalakulásukkor csak népdalfeldolgozásokat, majd később 2-3 szólamú kórusműveket adtak elő különböző járási rendezvényeken. Egykori karnagyuknak, Ág Tibornak köszönhetően hazai és határainkon túli kórustalálkozókat szerveztek, és vettek is részt különböző rendezvényeken, amelyeken egy életre szóló, a mai napig is tartó barátságok kötődtek a pozsonyeperjesi, vásárúti, nagymegyeri, lébényi, gyarmati, halászi, ajka-padragkúti, Győrgyárvárosi és más hazai és külföldi kórusokkal. A csapat rendszeresen részt vesz a város és a CSEMADOK által rendezett ünnepségeken, rendezvényeken, fellépnek a baráti kórusok rendezvényein, adventi hangversenyein. 2016. december 3-án rendezték meg 24. alkalommal a nagysikerű, hagyományos Adventi hangversenyüket, amelyen további 5 kórus csodálatos énekét hallgathatta a bősi közönség.
A kórus egy alkalommal, 1999-ben mutatkozott be a Kodály Napokon Ág Tibor vezetése alatt, akkor bronzsávos minősítést ért el.
Az énekkar repertoárja rendkívül széles és színes. Szívesen énekelnek a zeneirodalom minden korszakából és műfajából, magyar és külföldi zeneszerzők kórusműveit is.
A kórus karnagya Hozák Margareta.
ATEMPO.sk