2025. július 5-én, szombaton 20.30-tól László Attila koncertjével folytatódik a Kis esti zene a Kis-Dunánál című programsorozat Jókán, a vízimalom skanzennál.
Bizonyára mindannyian emlékszünk a 2011-es Csillag Születik tehetségkutató versenyre. Az akkor 14 éves kézdivásárhelyi születésű László Attila meghódította Magyarországot csodálatos hangjával, színpadi megjelenésével. Már az első feldolgozott dalával - Egyszer véget ér a lázas ifjúság- a zsűrit is levette a lábáról. A döntőben a közönség szavazatainak köszönhetően meg is nyerte a versenyt. 2016-ban tűnt fel újra a közösségi oldalakon és onnantól pályája lassan, de biztosan ível felfelé. Önálló koncertjei rendre telt házakkal mennek és mellé áll olyan ügyeknek, mint például az állatvédelem. Munkája gyümölcseként 2023-ban Fonogram díjat kapott. Még ugyanebben az évben az országgyűlés elnökétől átvehette a Fiatalok a Polgári Magyarországért kitüntetést is. Évente több mint 200 koncertet ad és bejárta már Amerikát, Ausztráliát valamint Európa több országában is fellépett, telt házakkal, közönségsikert aratva.
A felnőtt jegyek ára 20, a diák és nyugdíjas jegyek ára 15 euró.
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!