A Korál Tribute Band és Barátai koncertje Komáromban

2025. június 20-án, pénteken 20.30-tól koncertezik a Korál Tribute Band Komáromban, az Európa Udvarban.

Az est vendégei a Stardust zenekar, Gyurász Ilda és Tóth Máté.

A Korál Tribute Band zenekart Lakatos Sanyi alapította 2019-ben. Sanyi gyerekkora óta gitározik, és az elmúlt években háttérgitárosként dolgozott a könnyűzenei színtéren. Szenvedélye mindig is a Korál zenéje volt, ezért elhatározta, hogy ha egyszer komoly zenekart hoz létre, az kizárólag a Korál dalait fogja játszani. Ez az idő 2019-ben érkezett el, amikor hasonló zenei elhivatottságú fiatalokból megalakította a Korál Tribute Bandet. 

A zenekar pontosan az elődök stílusát követve állította össze műsorát, kizárólag a Korál korai, rockos hangzású dalaira fókuszálva. Nagy sikerrel léptek fel többek között a Tatai-tó melletti fesztiválon, a Komáromi Bornapokon, valamint számos más helyszínen. Sajnos a Korál ikonikus vezetője, Balázs Fecó már nem érhette meg, hogy együtt zenéljen velük, hiszen 2020-ban elhunyt. A KTB tagjai azonban a legendás billentyűs iránti tiszteletből merítenek erőt mind a mai napig, hogy az általa megteremtett zenei stílust hitelesen és mesterfokon vigyék tovább, pontosan visszaadva a régi rock slágereket.

Program

17.30 Gyurász Ilda és Tóth Máté
19.00 Stardust zenekar
20.30 Korál Tribute Band

ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM